Durva levelet kapott az anyuka, aki túl sokat posztol a lányáról

Jade Ruthven Facebook ismerősei megelégelték, hogy az anyuka elárasztja a közösségi oldalt a kisbabájáról készült fényképekkel.Jade RuthvenIdegesítő, ha valamelyik kismama ismerősünk folyamatosan a gyermekéről tesz ki fotókat az üzenőfalra. A legtöbben ilyenkor egyszerűen letiltjuk az ismerősünket, ám Jade Ruthven esetében nem ez történt, ugyanis az anyuka egy igen durva levelet kapott.

Az ausztrál Ruthven a féléves kislányáról posztol rengeteget a közösségi oldalon, aminek következményeként, a minap talált egy kézzel címzett, de gépelt levelet, aminek tartalmából kiderült, hogy több női Facebook ismerőse írta.

Az üzenet azzal kezdődött, hogy Ruthven túlzásokba esett a rengeteg Addisonról készült fényképpel, valamint úgy tűnik, hogy csak ebből áll az élete. A levél azzal a tanáccsal folytatódik, hogy amennyiben a kicsi új ruhát kap, akkor azt nem kell mindenkinek látnia, hanem elég, ha az anyuka elküldi annak a képet, akitől a holmi származik.

A levél íróit az sem érdekli, hogy a gyerek félévesen mászik a szőnyegen, valamint nagyon szeretnék, ha Ruthven végre visszamenne dolgozni, mert akkor talán nem fog ennyit a Facebookon lógni.

Ruthven elmondta, hogy igazi pofonként érte a levél. Remegett a dühtől, sírt, szabályosan sokkot kapott. A nő nem érti, hogy ki lehetett az a szívtelen és gyáva, aki a nevét sem merte megírni.

Az asszony férje is nagyon dühös lett az üzenet láttán, de végül a pár úgy döntött, hogy viccnek fogják fel a levelet. A kismama hozzátette, hogy továbbra is posztolni fog a gyermekéről, valamint a dolog jó oldalát nézi, hiszen nagyon sokan kiálltak mellette.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt Barbara Follett íróval, Amelia Earhart pilótával vagy Roald Amundsen norvég kutatóval.

Magyar gimisek csináltak menő ruhakollekciót BKK-üléshuzatból

Magyar gimisek csináltak menő ruhakollekciót BKK-üléshuzatból

Budapesti gimnazisták egy olyan ruhakollekciót terveztek, amelynek alapja BKK- üléshuzat.

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

A férfit rendőrök tartóztatták le három évvel az illegális lakásfoglalása után.

Tündérszép albínó kislányért rajonganak a modellügynökségek

Tündérszép albínó kislányért rajonganak a modellügynökségek

Nariyana még csak 8 éves, de őt tartják az év modell felfedezésének.

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Észtországban nem mindennapi videó készült egy idős néni átkíséréséről a zebrán.

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

A kutyusra az utolsó pillanatban találtak rá a lánglovagok Los Angelesben.

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

A mátrai naperőmű tiszta energia felhasználása is bekerült a példák közé.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

Szívszorító: forgalom közepén őrizte elgázolt társát a kutyus

Szívszorító: forgalom közepén őrizte elgázolt társát a kutyus

A kínai Szejcsangban a minap szívszorító esetnek lehettek szemtanúi az arra járók.

Szárított hal, zöldség és tészta import-exporttal foglalkozott a Samsung

Szárított hal, zöldség és tészta import-exporttal foglalkozott a Samsung

Tíz világmárka, aminek neve összeforrt a ma forgalmazott termékükkel, pedig teljesen mással kezdték.

http://ujhazak.com