Egy anyuka tündérmesébe illő képei kislányairól

Ania tinédzserként, sőt fiatal felnőttként se nevezte volna magát igazán kreatív embernek. Azonban, amikor megkapta az első profi fényképezőgépét, akkor megváltozott minden. Ráadásul megszületett fia, Jacob is.
Ekkor felfedezte a Pinterestet és életet adott második gyerekének, Barbarának, és megtanult varrni is. Ebből lett az, hogy saját, különleges kosztümjeiben fotózza gyermekeit.


Ania természetesen már ezernyi képet készített saját gyerekeiről. De csak egy évvel ezelőtt próbált ki valami sokkal különlegesebbet. Folyamatosan nagyszerű, profi fotósok képei inspirálják, hogy megtalálja saját látásmódját. A kosztümöket mind maga készítette a lehető legolcsóbb alapanyagokból. A fotózás helyszínei mind otthonukhoz közel vannak, és tíz-tizenöt percnél többet nem tölt a képek elkészítésével. Hároméves lányánál általában öt-hat perce van, ezért mindenképpen hatékonynak kell lennie. Sohasem állítja be őket, általában mesét mond nekik, amire természetesen reagálnak.
Ania nem profi fotós, tanárként dolgozik Lengyelországban, de mindenképpen érdemes megnézni különleges képeit.


 

DSC00216-2-5734cbd1d5d3f__880DSC00906bn-5734cbd87b295__880DSC01139-3-5734cbdf56cab__880DSC02534-5734cbe5b528c__880DSC02691ab-5734d53a0b2b5__880DSC05482-5734d5451c9bc__880DSC05578a-5734cbec942c7__880DSC06171b-5734cbf311f19__880DSC07007-5734cbf750fc6__880DSC07131-5734cbfeb24bd__880DSC07447-Edita-5734cc0524dba__880DSC09148-3-5734cc1235b2b__880


forrás: BoredPanda


Hozzászólások


Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Egyre többen újítják fel a XX. századot túlélt gypsy wagonokat.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

A wisconsini Shanahan család életét a bársonytalpú házi kedvencének köszönheti.

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

A középkori férfi, mintha egy fényképről tekintene vissza rád.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.


Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

A svéd kormány tele van meredek ötletekkel a migránsokkal kapcsolatban.

Tündéri videó: ezt művelik a 2 éves ikrek alvás helyett

Tündéri videó: ezt művelik a 2 éves ikrek alvás helyett

Sok szülő él tévedésben azzal kapcsolatban, hogy ha lefekteti a gyerekét, ő tényleg alszik.

Két éve nem talál munkát Saddam Hussain

Két éve nem talál munkát Saddam Hussain

A 25 éves indiai mérnök a neve miatt nem tud elhelyezkedni.

Kerekesszékes aranyhal a legcukibb lény most az interneten

Kerekesszékes aranyhal a legcukibb lény most az interneten

Megható fotó került fel egy aranyhalról, amelyért odavannak az internetezők.

http://ujhazak.com