Egy ember bejárja egész Amerikát az életszeretet nevében

Steve Fugate már tizennegyedik esztendeje járja Amerikát hirdetve az életszeretetet.


Egykor a napfényes Floridában élt sikeres vállalkozását irányította. Számára a sors egy idő után úgy diktálta, hogy sorozatos tragédia részesévé vált közvetlen életében. Steve szeretett fiát 1999-ben elvesztette, mert öngyilkos lett. A történtek után a vállalkozó teljesen összetört, mint egy apa, aki fia után rajong.

1

A férfi megpróbált mindent, hogy újra talpra tudjon állni. Minden féle terápiát kipróbált az pszichológián keresztül az önsegítő csoportokig, de mindhiába.

Végül Steve úgy döntött, hogy bejárja Amerikát 53 évesen azzal a céllal, hogy feldolgozza saját baját. Másodsorban pedig, hogy az amerikaiak figyelmét felhívja a depresszió káros hatásaira, amely elvezethet egészen az öngyilkosságig.

2

Célja leginkább az élet tisztelete és szeretete hívja fel az embertársainak figyelmét arra, hogy ha szülők leszünk, hasonló sorsra ne jussunk.

Steve úgy gondolja, hogy sikeres vállalkozása mellett nem tudta figyelemmel kísérni szeretett fiának problémáit, így bekövetkezett a tragédia.

3

A férfi amerikai gyaloglása során hírt kapott, hogy lánya, aki szklerózis multiplexben szenvedett; véletlen gyógyszer túladagolás következtében elhunyt. Amikor ezt a szörnyű hírt kapta már csak 4 hét lett volna útja végeztéig.

A tragédiák sorát követően Steve ismét útnak indult, megerősödve küldetésében. Amerikát immár 10 éve járja és 34.000 mérföldet (54.718 kilométert) tudhat maga után. Amerika 48 államában járt már a „szeresd az életet” feliratú táblájával. Egyedül Alaszkát és Hawaiit nem gyalogolta végig.



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com