Egy Fülöp-szigeteki férfi 40 évig építette a különös templomot

A Fülöp-szigetek legnagyobb szigetén az Arayat-hegységen, amely Luzon területéhez tartozik, található a Bale Batu templom.


A templomot egy helyi művész Jesus Padilla álmodta meg, amelyet két kezével majdnem negyven esztendő alatt épített fel. A férfit barátai és művész társai Apung Susingnak neveznek, templomát a 70-es években kezdte el építeni. Az építmény nagyon hasonlít a piramisokra.

1

Apung az építkezéshez a környéken fellelhető építőanyagokat használta fel, méghozzá hegyi sziklákat és cementet.

Padilla felesége egy időben kinevette férjét, mert az elképzelést lehetetlennek tartotta kivitelezni. Ráadásul az anyagi lehetőségek is meglehetősen korlátoltak voltak.

2

A férfi elhatározása meghozta gyümölcsét. Élete felét a templom építésére áldozta fel. Az 1970-es évektől 2007-ig építette a templomot. Végül Jesus Padilla megbetegedett és feleségét arra kérte, hogy segítsen neki elmenni a templomba, ahol aztán meghalt. Az épület Jesus legnagyobb álma volt és az életműve lett a sírhelye.

Az érdekes dolog viszont az, hogy a szegényes építőanyagok, habarcsok felhasználása ellenére sem dől össze a templom, hiszen nem egyszer ki volt már téve földrengéseknek is. Jesus felesége szerint az épület még azért áll, mert férje olyan saját kézzel készített cementporítást használt, amelyet a nagyapjától tanult.

3

Felesége nagyon büszke halott férjére, hiszen, amikor látta elszántságát, akkor támogatta kedves párja elképzelését, amely meghozta gyümölcsét. Egy fennmaradt épületet, amely ellenáll a földrengésnek és időjárási viszontagságoknak. Az utókor méltó látványossága lehet.

4

5

6

7

8

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com