Egy vagyonért kelt el a szovjet kutyaszkafander

14 ezer euróért, azaz 4,4 millió forintért cserélt gazdát az űrruha a hétvégi aukción.SzputnyikMinden pénzt megért a vásárlónak az a kutyaszkafander, amit az Auctionata nevű online aukciósház szerint, Belka és Sztrelka kiképzésén használtak a szovjetek. A két kutya azzal vált híressé, hogy a Szputnyik-5 fedélzetén tartózkodtak, amikor az űrhajót Föld körüli pályára bocsátották 1960. augusztus 19-én.

Az űrjármű 1960. augusztus 20-án tért vissza, és ezzel a Szputnyik-5 volt az első űrhajó, ami élőlénnyel landolt a Földön. Ezt követően, 1961. április 12-én, Jurij Gagarin volt az első ember az űrben.

Belka és Sztrelka barna színű, fűzős szkafanderre, amely lélegeztető eszközzel van felszerelve, igazán jó állapotban került árverezésre. A négylábas űrruhát a törzsnél és a lábrésznél lehet ráigazítani a kutyára, zsinórok segítségével. A sisakot a ruha elején lévő szerkezettel lehet biztosítani. Az oxigénellátásról gondoskodó cső a kezeslábas alsó részén fut végig.

RKK EnyergijaA kutyaszkafandert Andreas „Andora” Hoge német pop art művész bocsátotta árverésre. Ő a szovjet űrprogram úttörőivel kötött csereüzlet során szerezte meg a különlegességet, aminek a kikiáltási ára 4 ezer euró volt.

Az RKK Enyergija által készített űrruha eredeti értékét 8 ezer euróra becsülték. Az alacsony gravitáció és a nagy sebességű indítás élő organizmusokra gyakorolt hatását tesztelő szkafander végül 14 ezer euróért kelt el.

(Forrás: vilagszam.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com