Egykori nyilvános wc-ből nyílt kávézó Londonban

Az Attendant kávézót nemrég nyitották meg Londonban, a különlegessége az, hogy egykor itt viktoriánus nyilvános wc működött. Föld alatti, kovácsoltvas rácsos, elegáns, klasszikus stílusú illemhely volt.


imagesAz illemhely az 1890-es évektől nagyjából az 1960-as évekig üzemelt. Aztán 50 évig nem volt benne semmi, csak az enyészetnek volt kitéve a hely. A mostani tulajdonosoknak azonban az az ötlete támadt, hogy meghagyva az eredeti berendezések egy részét- kávézóvá alakítják azt.

A tervezés két évig tartott, ennek során a régi ajtó mögé kis konyhát alakítottak ki és megőrizték a Viktória korabeli járólapokat, valamint az egykori piszoárokat mellett álló fajansz oszlopokat is - ezek most is paravánként szolgálnak. A hagyományos kávé mellett a nagy sikerű vendéglátóhelyen lehet kapni fair trade kávét, biofarmról származó tejet, bio szendvicset és sütiket is.

Galéria
London-Living-The-Attendant1-483x646
15-attendant
28077_wc_03
attendant
attendant_04
attendant_06
attendant_111
d063d8b7c1471349d2847c26ce4e4d8c_M
ffdsfsdfsf
the-attendant-cafe-in-london-12


(kiskegyed)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com