Eladó egy olasz falu

Borgata Calsazio Piemont tartományban felkerült az egyik legnagyobb internetes áruház eladásra kínált tételei közé.

Borgo-Alpino1


Egy brit ház áráért, 194.000 fontért, 245.000 euróért, vagyis közel 76 millió forintért már lehet licitálni az Ebay-n július 15-éig.

Friss alpesi levegő, csodálatos kilátás és Torino közelsége mind vonzó lehet a lehetséges vevő számára. Gran Paradiso lábánál, az Olasz-Alpokban fekvő település mindössze 14 házból áll, amely összesen ötven helyiséget számlál. A hirdetés szerint stratégiai helyen fekszik, nagyszerű hely lakás, üzleti vállalkozás, illetve turista hely, étterem kialakítására.

Azonban mégsem olyan olcsó az ár, amilyennek elsőre tűnhet. A vevőnek nem kevés pénzt kell áldoznia a kőből és fából épület épületek renoválására. A felújításnak meg kell felelnie az építészeti és műemlékvédelmi előírásoknak.

Borgo-Alpino2


Az eladás menetét pedig a Hegyi Közösségek Nemzeti Szövetsége, az UNCEM fogja ellenőrizni. A vevő lehet akár magánszemély is. A jelenlegi tulajdonos egy évvel ezelőtt kezdett keresni lehetőséget arra, hogy milyen módon lehet a faluba életet lehelni. Az épületeknek határozott építészeti stílusuk van, amelyet meg kell őrizni az utókornak. Olyan felújítás nem lehetséges, amely nem illeszkedik a környék hagyományaihoz, különösen, mert a falu közel fekszik az egyik nemzeti parkhoz, Gran Paradisohoz. Ez volt Olaszország első nemzeti parkja, amelyet II. Viktor Emmanuel király nyilvánított nemzeti parkká, s amelyet a XIX. században vadászterületként használtak. A terület közel fekszik a francia határhoz, amely túloldalán a francia  nemzeti park, a Vanoise Nemzeti Park fekszik. A két terület együtt Európa legnagyobb összefüggő védett területe.

calsazio-600x400


A XIX. század elején az alpesi kőszáli kecskék létszáma a vadászat miatt lecsökkent. Vadászták őket sportból, és azért is, mert akkor úgy hitték, hogy a kecskék csontja megvédi viselőjüket az erőszakos haláltól. Napjainkban közel négyezer alpesi vadkecske lakóhelye.

A leendő vásárló a faluval egy általános felújítási tervet is kap majd. A helyiek célja az elhagyott hegyi falvak felélesztése. Több falu teljesen elhagyatott már.

www.independent.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com