Elkészítették az első disznó-ember hibridet

Az így elkészített disznó hibridet a gyógyászatban felhasználhatják a szervátültetéseknél.

Világszerte nem jutnak hozzá megfelelő donorokhoz, így életmentő műtéteket lehetetlen a betegeken elvégezni.



A tudósok a laboratóriumokban már növeszthetnek hasnyálmirigyet, májat, vagy éppen vesét. Az orvostudomány megszabadulhat a szervhiánytól. Az új szervek létrehozásának egyik példája a kiméra, amely nem más, mint emberi szervek növesztése állatokon. A kutatók évtizedeken át kísérleteztek vele, hogy működőképes emberi szöveteket hozzanak létre.

A sikereket a technikai hiányosságok és a politika is nagyban hátráltatta. A legfrissebb tanulmányokban az orvosok pedig két olyan dolgot tettek, amit az elődeik nem.

Két távoli, viszont kapcsolatban álló fajjal embriót kereszteztek. 

Egy szervet egy másik élőlényben növesztettek és használtak betegségek kezelésére.

A kaliforniai Salk Institute biológusai, Juan Carlos Izpisua Belmonte és Jun Wu négy év alatt fejlett emberi őssejteket fecskendeztek be 1500 disznóembrióba. Mindezt azért tették, mert kíváncsiak voltak arra, hogy vajon melyik embrió élhet tovább néhány hétnél tovább. A legjobb eredményt az ún. köztes pluripotens őssejtekkel érték el nagyjából 20 nap kezelés megkezdése után.



A fluoreszcens jelölések eredménye az lett, hogy minden százezredik sertéssejtre egy humán sejt jutott. A tudósok azért választották a sertést, mert ezzel a fajjal a gyógyászatban régóta kísérleteznek és jelentős eredményeket értek el. Ugyanis a szív transzplantációnál gyakran sertésből származó szöveteket használnak fel. A rekombináns DNS technológiák bevezetése előtt előfordul, hogy mesterséges inzulint is nyernek.

A kimérák a gyógyászatban, abban is segíthetnek, hogy a betegek szervezete magától is termelje az inzulint. Az Izpisua Belmonte és Wu abban reménykedik, hogy a módszerüket a jövőben hasznosítani tudják. A szakemberek következő lépése a sejtek szaporodásának hatékony növelése lesz. A Salk kutatói azt szeretnék elérni, hogy minden ezredik, vagy akár minden századik sertéssejtre egy ember jusson. Ha ezt sikerülne megvalósítani, akkor a Wu szerint innentől el lehet gondolkodni a gyakorlati alkalmazásokon. Kérdés az, hogy valaha sikerül elérni ezt az arányt.



Innentől kezdve a kutatóknak a sok pénz befektetése mellett el lehet azon is gondolkodni, hogy a nagyobb emberisejt-számú szövet felhasználása vajon etikailag korrekt-e?

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com