Február 22-én világvége!

A viking jóslat szerint sötétségbe borul a Föld, mérgezővé változnak a vizek, és földrengések végeznek velünk.world endMinden évnek úgy vágunk neki, hogy próbáljuk elképzelni, hogy idén mi vár ránk, és az emberiségre. Van, aki abban reménykedik, hogy végre felveszi velünk a kapcsolatot egy földönkívüli nép, vagy kiderül, hogy léteznek a paranormális jelenségek, esetleg most tényleg vége lesz a világnak, de van olyan is, aki annyival is megelégedne, hogy él tanuló lesz, vagy munkát talál.

Mivel 2014. alig kezdődött el, ezért sok minden még ki sem derült, ám lássuk, hogy a jelenlegi hírek szerint, mire számíthatunk!

Világvége: Már meg sem lepődünk, és nem is tudjuk megszámolni, hogy mennyi világvégét éltünk már túl. Ott volt 2000, a napfogyatkozás, vagy éppen a két évvel ezelőtti jóslat, melyeket mind-mind túléltük. De nem lélegezhetünk fel!

A viking legenda szerint február 22-én Skull, az egyik farkas, felfalja a napot. Hati, a másik farkas, a holdat fogyasztja el. A csillagok is el fognak tűnni az égről. A Föld sötétségbe borul, a vizek mérgezővé változnak, és mindenhol földregések vetnek véget a világnak. Ha ismerjük a Bibliát, akkor ez a történet nem véletlenül ismerős, hiszen eléggé hajaz János Jelenések Könyvére.

wtcFelhőkarcolók: Hogy lesz-e világvége, vagy nem, az majd február 22-én kiderül. Addig is azt biztosra tudhatjuk, hogy idén két felhőkarcolót építenek. Az egyik az új World Trade Center, amely az USA legnagyobb épülete lesz, ami még környezetbarát is, és ellenáll a robbanásoknak, hála az acélnak, amiből készül.

Kína is munkálkodik a saját toronyházán. A Sanghai Torony 632 méterével, és 163 emeletével, a világ második legmagasabb felhőkarcolója lesz.

cometmarsŰr: A Földet nem érinti, de a Mars elég nagy bajba kerülhet, hiszen egy üstökös egyenesen a bolygó felé tart. A szakemberek szerint, ha az üstökös belecsapódik a Marsba, akkor annak akkora ereje lesz, mint amekkora elpusztította a dinoszauruszokat a Földön.

A tervek szerint 2014-ben lesz az első egyéni űrutazás is. Ezen az alapító Sir Richard Benson, és gyermekei vehetnek részt. Ha mi is mennénk, akkor kezdjünk el gyűjteni, mert az út 44 millió forintba kerül.

smartglockOkosóra: Erről már tavaly is sokat hallottunk, de a szakemberek az idei évre várják, hogy divatba jön. Az okosóra valójában egy karra csatolható pici számítógép, amin a legnagyobb közösségi oldalt, és az e-maileket olvashatjuk, videót, és fotót készíthetünk, és ellenőrizhetjük a pulzusunkat.

google-glass-has-its-first-porn-appGoogle szemüveg: Erről is nagyon sokat hallottunk már, de idén végre meg is vehetjük a különleges szemüveget, ami a sci-fi rajongóknak nagyon ismerős, hiszen a legtöbb ilyen műfajú műben találkozhattak vele. A Google szemüveg hangparancsra, vagy szemmozgatásra működik. A lencse helyén elektronikus monitor van. S, hogy ez miért is jó? A szemüveggel képeket, és videofelvételt készíthetünk.

Az idei év tehát nem hagy minket újdonságok nélkül, úgyhogy csak a világvégét kell megint túlélnünk, hogy utána elkölthessük a pénzünket űrutazásra, okosórára, vagy éppen Google szemüvegre, miközben azért egy kicsit a Marsért is aggódjunk!

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com