FED nem adja vissza a nemzetek aranyát – próbálkozás mindhiába

Nem egy és nem két európai ország próbálkozott már azzal, hogy az Amerikában őrzött aranytartalékaik legalább egy részét visszakapják. A többszöri próbálkozás eddig mindhiába való volt.


„Rossz” nyelvek szerint valószínűleg a nemzetek aranya már nem is létezik.

a

Hollandia központi bankja a De Nederlandsche Bank bejelentette, hogy aranytartalékának egy részét hazaszállítja. 612,5 tonnát, amelyet eddig az Amerikai Egyesült Államok területén őriztek. A bank azzal magyarázza a visszaszállítást, hogy így az állampolgárok bizalma megnőne a bankok iránt és a tartalékok elosztását is kiegyensúlyozottabbá lehetne tenni. A jelenlegi holland aranytartalékok így oszlanak meg: Amszterdamban 31%, New Yorkban 31%, Ottawában 20%, Londonban 18%! A FED páncéltermeiben többé Hollandia már nem kívánja tárolni aranytartaléka egy részét. Így van ezzel Európa több országa is.

Svájc november 30-án népszavazást fog tartani „Mentsük meg a svájci aranyat” címen. Amennyiben Svájcban az igen válaszok többségben lesznek, akkor a Svájci Nemzeti Bank a pénzügyi tartalékának 20%-át arannyá váltja. Ez azt jelentené, hogy Svájc az aranytartalékának 100%-át hazaszállíttatná valamennyi országból. Legfőképpen Kanadából, és az Egyesült Királyságból.

Franciaország is csatlakozik a kialakuló trendhez. A nemzeti front vezetője Marine Le Pen nyílt levelet intézett Banque de France vezetőjének, hogy gondoskodjon Franciaország teljes aranykészletének hazaszállításáról. Továbbá felülvizsgálatot kért egy igen kényes kérdésben, méghozzá annak kapcsán, hogy miért nem engednek, a FED páncéltermeiben való ellenőrzést az érintett országoknak és természetesen elsősorban Franciaországnak?! Így nem tudják ellenőrizni a készletek meglétét!

Németország is próbálkozott már korábban 2013-ban aranytartalékai visszaszállításáról a FED-től. Az akarat sajnos kudarcba fulladt. Pedig be is jelentették, hogy a teljes aranytartalék visszakerül Németországba. Idény nyáron viszont a német kormánynak azt kellett bejelenteni, hogy 635 milliárd dollár értékű aranytartalékot a FED páncéltermeiben hagy. Fontos tudnivaló, hogy eddig még nem volt rá példa, hogy egy ország is, amely a FED-nél tárolta aranyát, a teljes mennyiségében vissza tudta volna szállítani! Németország az aranytartalékainak egyharmadát otthon tárolja. New York-ban 45%, Londonban 13%, Franciaországban 11%-át tárolja. A teljes német aranytartalék 31%-át Frankfurtban tárolják.

Láthatjuk, hogy az országok felismerték, hogy már csak a saját országukban lévő aranytartalék áll rendelkezésükre. Az országok a FED-nél tárolt aranyat még kérés ellenére sem kapják meg. Ugyanis a hazaszállítást addig-addig húzzák, amíg az adott országban az arany hazaszállítását forszírozó kormányt rejtélyes dolgok miatt meg nem buktatják. A következő „demokratikusan megszavazott” kormány pedig nem foglalkozik az üggyel.

Magyarország is megtette a magáét. A mondva csinált rendszerváltás magasságában a politikusok 60 tonna aranytól szabadultak meg a nixoni petro dollárért. Állítólag nem kell aggódnunk, mert hazánkban is van még ám aranytartalék, méghozzá 3 tonnányi!

Ha valakit érdekel az amerikai tárhelyről írtunk már korábban cikket, amelyet  ITT olvashatunk el. Cikkel kapcsolatos az alábbi érdekes videó is!



Forrás: hidfo.net.ru

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com