• -14 ℃ / -6 ℃

Félárú belépőjeggyel csalogatják a turistákat a Mount Everest alaptáborába

A november elsejétől számított téli szezonban 50 százalékos kedvezménnyel válthatják meg belépőjegyüket a turisták a Csomolungma (Mount Everest) alaptáborába - közölte a helyi turisztikai hivatal.

A fél ár 90 jüant, vagyis csaknem 4 ezer forintot jelent, és e mellé a kevéssé forgalmas téli időszakban turistacsalogatónak a környékbeli szállodák is kedvezményeket kínálnak.

mt-everest-4

A hegymászók, köztük a világ legmagasabb - 8850 méteres - hegycsúcsát meghódítani kívánók ilyenkor lényegében lakatlan alaptábora 5200 méteres tengerszint feletti magasságban található. Tavaly 60 ezer "civil" látogatója volt.

A tábor téli látogatására azzal biztatnak, hogy ilyenkor a hegyi levegő tisztább, jobb a kilátás, kevesebb a csapadék és a felhős napok száma is. A turistáknak a tábor környékén szinte kötelező látnivaló a 8,5 kilométerre található Rongbuk, amely a világ legmagasabban, 5100 méteren fekvő kolostora.

Idén április végétől már kiürült az alaptábor, mivel Kína a pusztító erejű nepáli földrengés miatt leállította a Csomolungma északi, vagyis kínai, tibeti útvonalát érintő hegymászásokat a tavaszi szezonban. A lavinák következtében az alaptáborban akkor 19 ember veszítette életét. Négy hónappal később nyitották meg újra, azonban az őszi szezonban sem jelentettek csúcshódítást.

Az idén 31 év után először nem jutott fel senki a "világ tetejére". Feladta a küzdelmet a 33 éves Kuriki Nobukazu japán hegymászó is, aki oxigénpalack nélkül már 7700 méter fölé jutott, de a nagy hó miatt kénytelen volt visszafordulni.

MTI

Hozzászólások


Embertelenek a körmendi táborban élő menekültek körülményei

Embertelenek a körmendi táborban élő menekültek körülményei

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szóvivője bírálta a körmendi táborban lévő állapotokat.

Nem viselhetnének a nők nyilvánosan burkát Ausztráliában

Nem viselhetnének a nők nyilvánosan burkát Ausztráliában

Nyugat-Ausztrália miniszterelnöke szigorítaná a burka viselését.

Furcsa lényeket kameráztak egy amerikai nemzeti parkban!

Furcsa lényeket kameráztak egy amerikai nemzeti parkban!

Talán egy csapat bigfoot bukott le az emberek szeme láttára?

Trabantban él 3 éve egy idős asszony Veszprémben - videó

Trabantban él 3 éve egy idős asszony Veszprémben - videó

Veszprémben a Csatár-hegyen él az idős nő egy Trabant vázában.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

A legidegesítőbb tények, amiket csak a tömegközlekedéssel utazók érthetnek

A legidegesítőbb tények, amiket csak a tömegközlekedéssel utazók érthetnek

A fővárosi közlekedésben részvevők naponta találkozhatnak az alábbi jelenségekkel.


A Star Trek szép színésznője bocsánatot kért Donald Trumptól

A Star Trek szép színésznője bocsánatot kért Donald Trumptól

Hollywood idiotizmusa miatt kért bocsánatot Trumptól Zoe Saldana.

Ciklus bulit rendeztek a szülei a nagylánnyá vált Brooke-nak

Ciklus bulit rendeztek a szülei a nagylánnyá vált Brooke-nak

Az internetezők odavoltak egy anyuka ötletéért, aki nagylánybulit rendezett 12 éves gyerekének.

Két ovis házasodott össze Lakiteleken

Két ovis házasodott össze Lakiteleken

A lakiteleki ovisok a polgármesteri hivatalban játékból házasságok kötöttek.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

http://ujhazak.com