Hatalmas mennyiségű űrszemét a Föld körüli pályán

Az űrszemét elárasztja a bolygónk körüli területet és azt a pályát, ami Napunk körül kering.


Az ember által előállított Földünk körül keringő testet mind űrszemétnek nevezünk. Ezek a tárgyak már semmilyen feladatot nem látnak el. Az űrszemetek 1957 óta halmozódnak Földünk körül. A szemetek állhatnak már nem használatos műholdból, vagy egy rakétafokozatból, ami a Föld pályáján maradt. Olyan szemetek is találhatóak itt, amelyek szerelések következtében szabadultak el.

1

Állítólag az űrszemét még nem követelt emberi életet, annál inkább anyagi kárt. Az űrszemetek az emberi űrutazás minden feltételeit jelentősen veszélyeztetik!

Az ISS pályáját egy évben többször is módosítani kell, nehogy ütközzön egy nem kívánatos űrszeméttel, amely jelentős károkat okozhatna benne.

2

A hasznos műholdak mellett rengeteg hulladék zúg el, ami nemcsak a műholdakat veszélyezteti, hanem az űrutazókat, illetve a projektek kivitelezését is.

A Föld körül keringő mesterséges testek, amelyek egymással való ütközés során hullottak szét, vagy kiégett hordozórakéták nagy mennyiségű darabjai keringenek a Föld körül, aminek tömege hat-hétezer tonna körül lehet. A közel 30000 km/h sebességgel száguldó űrszemetek előfordulnak, hogy egymástól mindössze 8 kilométeres távolságban vannak. Azonban a Föld és világűrhöz képest ez meglehetősen kicsiny távolság.

3

Az egyre jobban felhalmozódó űrszemét azonban aggodalomra ad okot az űrkutatással kapcsolatban, hiszen egyre nagyobb az ütközések számának lehetősége.

Az űrszemetek fokozódó mennyiségét megnézhetjük a következő grafikonon.

4

Űrszemét eltávolítása egyelőre csak kísérleti stádiumban van. Hatékonyságuk meglehetősen csekély, viszont a költségek akár a csillagos égig is szökhetnek.

1b

2b

3b

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com