Hátára tetováltatott világtérképen színezi ki merre járt a világban

Egy ex-ügyvéd Bill Passman úgy döntött 59 évesen, hogy hátára veszi a világot.


Amíg egyes emberek úgy gondolják, 20-30 éve környékén, hogy számukra az élet nem ad elég izgalmat, ennek az ellenkezőjét egy férfi 50-es évei felett bebizonyítja, hogy ez bizony nem így van.

1

Bill már az 50-es éveiben jött rá arra, hogy nem minden a karrier, hiszen sikeres ügyvédi múltját háta mögött hagyva azt gondolta, hogy nem akar kiégni és meg is szerezte első útlevelét. Innentől kezdve a férfi az utazás szerelmese lett.

Az első utazási élménye Tanzániában a Kilimandzsárónál volt. Ez az utazás olyan élményeket nyújtott számára, hogy úgy döntött, hátrahagyja majdhogy nem kiégett életét és egyre több utat tervezett és meg is valósított! 2010-ben az utazás egyszerűen szenvedélyévé vált. Az élete során összegyűjtött pénzt és minden vagyonát pénzzé tette, majd egy világtérkép profi kontúrját varratta fel háta bőrfelületére. Ez után megfogadta, hogy az év kilenc hónapját utazással fogja tölteni. Azokban az országokban, ahol járt a világtérképen kiszínezteti a hátán található vaktérképet.

Így kezdte Bill Így kezdte Bill

Bill Passman már eddig legalább 60 országban járt Föld bolygónk kontinensein. 

3

Bill a földünkön lévő minden országot nagyon kedveli, más és, más szempontok szerint. Van egy kedvence: Guatemala. Ezt az országot első látogatása után már hússzor felkereste.

A történet érdekessége az, hogy a nagy ügyvédi karriert maga után hagyva útja során megtanulta, hogyha még is a pénze elfogy, milyen trükköket kell becsületesen bevetni, hogy útját olcsóvá tegye és folytathassa.

Feszít is rendesen! Feszít is rendesen!

Bill Passman könyvet is írt már az élményeiről. Az „ifjú” hatvan éves kalandor célja az, hogy hátán lévő világtérkép tetoválását ki tudja színeztetni.

5

6

7

A történet jó példát ad arra, hogy álmainkat teljesítsük be. Nem feltétlenül követendő példa egy menő ügyvéd nyugdíjas korára félretett pénzből a világutazás megvalósítása. Nekünk lehet, hogy csak annyi dolgunk lesz, hogy napról-napra éljük életünket, megelégedve, boldogságban, amit mi elterveztünk. Minden bizonnyal, azt be is fogjuk teljesíteni.

Tehát célunk a személyre szabott életmű, vagy nevezhetnénk azt önmegvalósításnak is.

Forrás: haerdekel.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com