Holland oktatási forradalom: a Steve Jobs School

t1larg.ipad.childrenA előrelátó holland oktatók 40 olyan forradalmi iskola megnyitását tervezik, amelyben mind az oktatás mind pedig a tanulás iPad-eken fog történni. Az első Steve Jobs School-nak nevezett intézmény Breda városában fog megnyílni, amely minden munkanapon 7:30-tól 18:30-ig tart majd nyitva.

A gyerekek úgy érkezhetnek és távozhatnak, ahogy nekik megfelel, a lényeg, hogy a 10:30-tól 15:00-ig terjedő főidőszakban jelen legyenek. A tervek szerint az épületet csupán Karácsonyra és Újévre zárják be. A gyerekek családjának lehetősége lesz akkor vakációra menni, amikor szeretnének s egyik gyermeknek sem kell majd aggódnia az emiatt elmulasztott órák miatt, lévén, hogy nem tartanak tradicionális értelemben vett tanórákat ebben az intézményben.

Az új technológia alkalmazása az értékek átszerveződésével jár. Azok a dolgok, amelyek egykor elengedhetetlennek számítottak az oktatás során a Steve Jobs School-ban idejétmúltnak tűnnek: a számtan, az olvasás és szövegértés az általános iskola fő tantárgyai. A kézírás másodlagos készségnek minősül, a szorgalmas diákoknak remek elfoglaltság, ám tulajdonképpen nem lényeges.

saint-jobs_480x270Hat hetente a szülők, a diákok és a tanárok közös megbeszélés alapján döntik el, hogy mik legyenek a következő tanulmányi periódus célkitűzései. Ezeket a megbeszélések történhetnek az iskolában, de akár Skype-on keresztül is. Az egy évben egyszer megejtetett, tíz perces tanár-szülő meetingek ideje lejárt a Steve Jobs School-ban.

Ez az oktatás megreformálását célzó elképzelés széles körű támogatást élvez politikai oldalról is. A tervek szerint minden egyes ilyen intézmény államilag finanszírozott formában jön majd létre s minden gyermek előtt nyitva áll. Azok a szülők, akik nem tudják megengedni az oktatáshoz szükséges iPad-et, támogatást kaphatnak a szolidaritási alapból.

Ami kérdéses, hogy az iskola számára megengedett lesz-e Steve Jobs nevének használata, ugyanis az ötletgazdák még sem Jobs özvegyének sem pedig az Apple-nak nem szóltak arról, hogy ilyen módon szeretnék kifejezni tiszteletüket a számítástechnika úttörője iránt.

Forrás: www.bigthink.com

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com