Hoppá! – megfejtették a legendás Hűha-jelet!

40 éves legenda dőlhet alapjaiban romokká, ha beigazolódik a nagy Wow-jel, amelyet 1977-ben fogtak floridai űrkutatók.


Kezdetben a jelet földönkívüli intelligencia visszaigazolásaként könyveltek el, majd megcáfolták a tudósok az állítást azzal, hogy éppen akkor száguldott el egy üstökös és ennek a rádió jeleit sikerült elkapni!

3

Jerry Ehman csillagász 1977 augusztusában fogta a Wow jelet az Ohio-ban lévő „Big Ear” űrteleszkópon. A jel nevét Ehman csodálkozására fel kapta: Wow, azaz hűha! A szót a felfedezés mellé is illesztette!



A jel érdekessége az volt, hogy harmincszor erősebb volt, mint egy normál rádió háttérsugárzás, amely egyébként normális körülmények között is folyamatos.

A sugárzás azért is egyedülálló, mert 72 másodpercen keresztül lehetett fogni.

A jelre természetesen annak idején az ufó hívők is teljesen ráraboltak és távoli bolygókról érkező intelligens élőlényeknek tulajdonították a Wow jelet, amely mögött komoly civilizációk rejlenek.

2

A jelenlegi álláspont Antonio Paris professzor, a Floridában lévő St. Petersburg egyetlen csillagásza szerint az, hogy a Hűha-jelet voltaképpen két üstökös generálta, amelyek pont akkor, pont jó helyen voltak.

Érdekes módon a 266P/Christensen és a P/2008 Y2 (Gibbs) üstökösöket csak később fedezték fel, de számításai szerint 1977-ben augusztusában pont akkor és ott haladt el a Hűha-jel!

Az értelmesnek vélt adást pedig a gázcsóvái okozták, amely hidrogén gázfelhő sugárzását bocsátotta ki. Ez volt az oka annak, hogy összetévesztették messzi-messzi galaxisokból érkező értelmes idegenekkel!

Fel szeretnénk hívni a figyelmet a Kapcsolat című zseniális filmre!





Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com