Így fog kinézni az új Nokia 3310 - videó

Ha nem is egy iPhone verő, de a maga „nem okosságával” egész ütős telefont készítettek a tervezők a legendás típus rajongóinak. A finn Nokia cég volt az egyik legnagyobb mobil gyártó, míg be nem jöttek az Apple és az Androidos telefonok.

Ha nem vagy túl fiatal, akkor minden bizonnyal emlékszel a Nokia 6110-es és a 3310-es telefonokra. Az utóbbi 2000-ben mutatkozott be és a Nokia mintegy 120 millió darabot értékesített belőle.



Nemrégiben meglepte az embereket a hír, hogy a Nokia visszatér, méghozzá az ikonikusnak számító 3310-es némi modernizált változtatással. A hír igaznak is bizonyult és be is mutatták ezt a remek telefont most már az igazi új arcával. Igazán a csinos kis készüléket nem a Nokia gyártja, hanem a HDM gyártja. Ez az a finn cég, amelyet a Nokia megbízott a telefonok kivitelezésével licenc-megállapodásával kötött a Nokia márkanév használatáról. A közeljövőben pedig be fog még mutatni több fajta Nokia telefont is. Az új 3310 2,4 hüvelykes QVGA kijelzővel érkezik, 2 megapixeles és 2 megapixeles kamerája lesz. Két SIM kártyát, valamint egy micro SD kártyát is beletehetünk.

A készüléket több féle vidám színben is megvásárolhatjuk és lesz rajta még a jó öreg Jack csatlakozó is. Természetesen a klasszikus kígyó játék is benne lesz, amellyel annyit játszottunk már 2000-től fogva. Érdekességként az internethasználathoz gyárilag telepítették az Opera mini böngészőt, amelynek letöltésével nem kell bíbelődni.



Bluetooth van, Wi-Fi és GPS és App Store nincs, hiszen ez nem egy okos telefon! Ez azonban minden bizonnyal örömöt fog okozni a tradicionális és nosztalgiázó telefonozók körében. A készülék nem egy szuper fejlett telefon, de semmiképpen ne felejtsük el, hogy azoknak az embereknek készül, akik telefonjukat telefonálásra, SMS-ek küldésére, illetve alapvető internetes böngészésre használják. Utóbbit maga a telefonszolgáltató biztosítja.

Az új 3310-es magán hordozza elődje stílusjegyeit. Persze sokkal nagyobb kijelzővel és vékonyabb testtel. A telefon mindezektől függetlenül ütős, mert üzemideje 31 napos készenlétre képes illetve 22 órányi telefonálásra, amely bármely okostelefont magasan felülmúlja. Az ígéretek szerint forgalmazása valamikor tavasszal, illetve nyár környékén várható. Ára az előző ígéretekhez hűen állítólag 15-20 ezer forint körül lesz.





 















Forrás: imagazin.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com