Így készítették elő az atomtámadásokat az USA-ban

Soha nem látott fotókon nézhetjük meg, hogy a szakemberek miként készítették elő a tömeggyilkos atombombákat, amelyeket aztán Japánra dobtak.


A Hirosimára, később Nagaszakira ledobált atombombák összeszerelésének, tárolásának és szállításának egy-egy szeletét láthatjuk!

0

A Little Boy atombomba 1945. augusztus 6-án 600 méter magasságban robbant fel Hirosima felett. Ennek ereje felért 17 ezer tonna TNT erejével.

A Fat Man nevű atombombát 3 nappal később dobták le Nagaszakira. Az atomtámadások következtében Hirosimában 90-166 ezer ember, Nagaszakiban pedig 60-80 ezer ember halt meg! Az emberek elhalálozási számát úgy kell értenünk, hogy ezek 50% a robbanáskor vesztette életét. Ártatlan civilek.

A Little Boy-on Francis Brich és Norman Ramsey keményen dolgoznak

1

Így nézett ki a Little Boy belseje

2

Fat Man bomba utolsó simításai

3

A Fat Man bomba elkészítése után a katonák neveiket aláírták

4

A jól olvasható aláírások mellett az „Itt van neked” (here to you) felirat is szerepelt

5

Amikor a Fat Man elkészült, Japántól délre lévő Mariana-szigetekre szállították

6

Egy katonai konvoj szállította egy ponyva alatt a helyszínre

7

A bombát egy földalatti üregbe helyezték el Tinianban a Mariana-szigeteken

8

A bombát szállító járművet először a nyíláshoz vitték

9

Egy hidraulikus berendezéssel az üregbe engedték a bombát

10

Az üregbe biztonsági okokból ponyvát borítottak

11

Ez a repülő dobta le a gyilkos fegyvert

12

Így emelték be a repülőgépbe az atombombát

13.1

13.2

Ez volt az a pillanat, amikor bekövetkezett a tragédia

14

Forrás: mult-kor.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com