Így másztak fel az iskola falára a szülők, hogy bedobálják a puskákat az ablakon - videó

Indiában óriási botrány tört ki és mintegy 600 gimnazistát csaptak ki az ország keleti részén található Bihar állam középiskoláiból.


A diákok ugyanis a vizsgán tiltott eszközöket használtak, mert a szülők és a rokonok az iskola falain felmászva az ablakon dobálták be a puskákat és a papírra írt megoldásokat.

A bizarr esetről videó is készült, amelyet még a helyi tv-ben is bemutattak, ez indította el a puskázási botrányt.

Képernyőfotó-2015-03-20-14.38.28

Bihar állam területén 1200 középiskolában kb. 1.4 millió tizedik évfolyamos diák vizsgázott, amelynek sikeres letétele feltétele a további tanulmányaiknak.

A tesztírást felügyelő tanárok több száz olyan diákok kaptak rajta, akik a vizsga során becsempészett tankönyvek vagy más puskák segítségével akartak csalni.

"Gyakorlatilag lehetetlen tisztességes vizsgázást lebonyolítani a szülők együttműködése nélkül" – közölte P.K. Sahi, Bihar állam oktatási minisztere.

CAboNYZUYAAZM-b

A hatóságok elmondása szerint bár minden vizsgáztató iskolánál ott vannak a rendőrök, ők mégsem távolíthatják el erővel a szülőket és rokonokat.

Az állam vizsgatestületének titkára, Szrinivasz Tivari pedig arról beszélt, hogyha valakit csaláson kapnak, akár a következő 3 évre eltilthatják a vizsgától, pénzbírságot kaphat vagy akár még börtönbe is küldhetik.

Az állam területén eddig nem volt olyan eset, hogy valaki puskázásért börtönt kapott volna.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com