India: kirúgták a botrányos Ford hirdetés készítőjét

A JWT Delhi indiai reklámügynökség egyik alkalmazottja állítólag jóváhagyás nélkül készítette az igencsak merész kreatív anyagot a Fordnak. Kirúgták az ötletgazdát.

SchumacherA kreatív cég szerint ők sem tudtak a dologról: a ludas, Bobby Pawar, aki a cég kreatív igazgatója volt. A JWT szerint Pawar saját szórakoztatására ötletelt és küldte be a legnagyobb indiai reklámfesztiválra (GoaFest) az anyagot. A reklámügynökség a botrány kitörése utáni közleményében azt írta, hogy a plakátokat nem a Ford rendelte, és azok a cég belső szűrőin sem mentek keresztül.

Maguk a képek igazából inkább humorosak, mint sértőek, de ismerve az Indiában a közelmúltban történteket elképesztően rosszul időzítettek. Az országot ugyanis néhány hónappal korábban rázta meg egy csoportosan elkövetett nemi erőszak esete, amelybe az egyik áldozat bele is halt. Egész India felháborodott, a világ pedig ledöbbent. Főleg, amint a reflektorfény miatt kiderült, hogy az országban nagyon gyakoriak az ilyen esetek, ráadásul a helyi igazságszolgáltatók nem túl lelkesek, ha az esetek felderítéséről és a büntetésről van szó.

Három kép készült, ugyanarra a tematikára: ismert híresség kacsint a vevőre, miközben a Ford tágas csomagtartójában három megkötözött nő vagy férfi látszik. Az első és talán a legenyhébb, a Forma 1-es, hiszen ott férfiakról van szó. Michael Schumacher a „fogvatartó”, Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Lewis Hamilton a három fogvatartott. Szájuk beragasztva. A másik két képen lányok a fogvatartottak, az "emberrabló" pedig Silvio Berlusconi és Paris Hilton.

Galéria
Paris
Schumacher
Silvio


A JWT, amely egyébként a hatalmas ország legnagyobb ügynökségi hálózata, az eset után közleményben fejezte ki sajnálatát. A plakátokat ízléstelennek, a cég profizmusával és tisztességes magatartásával teljesen ellentétesnek nevezte.

Bobby Pawarnak – aki az esettel kapcsolatban egyébként vállalta az erkölcsi felelősséget – ez volt az utolsó munkája a JWT Delhi ügynökségnél. A Campaignbrief.com szerint a fesztiválra nevezést biztos, hogy alá kellett írnia a Ford egyik vezetőjének is, mert ez a pályázás egyik feltétele…

Forrás: BBC, Campaignbrief

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com