John Lennon kézzel írott dalszövege adócsökkentés fejében

A „Strawberry Fields Forever" dalszöveg kézzel írott változata a Magna Carta mellett kap helyet a londoni könyvtárban.

Strawberry_fields_liverpoolHunter Davies, a Beatles életrajzíró leveleket és kézzel írt dalszövegeket adományozott a British Librarynak az új adócsökkentési törvénynek köszönhetően.

Adománya az új rendszerben, a kulturális adományok rendszerében az első. A kezdeményezést márciusban vezették be, így akarják ösztönözni az embereket, hogy ajándékozzanak a nemzetnek, s közben adójukat csökkenthetik 30%-kal az elkövetkező öt éven át.

A kulturális miniszter is nagylelkű adománynak nevezte a kéziratokat, amely erősíti a kulturális jótékonykodást.

Becslések szerint Hunter Davies, aki 1968-ban az egyetlen hivatalos életrajzot írta a gombafejűekről 319.500 fonttal tudja csökkenteni adóját.

„Szeretném, ha Beatles-gyűjteményem egyben maradna egy olyan helyen, ahol a közönség láthatja és erre a British Museum tökéletes" - nyilatkozta a 77 éves életrajzíró üdvözölve az új kulturális adományozási lehetőség rendszerét.

A British Library nagy örömmel fogadta be az ikonikusnak számító ereklyéket a nemzet nevében. A kiállított tárlót máris hatalmas érdeklődés övezi.strawberryfields

Az átadott gyűjteményben megtalálható a „My Life" korai változata, amely az 1963-as „Rubber Soul" albumon hallható.

Hunter Davies a hatvanas években a híres londoni stúdióban, az Abbey Roadon dolgozott. A stúdióban George Martin vezetésével lemez felvételei zajlottak. A hosszú, munkával töltött nap végén a Beatles-tagok írásai, feljegyzései, firkálásai a földön hevertek szanaszét.

Ezeket elkérte és megkapta. George Martin azt mondta, hogy természetesen megtarthatja a cédulákat, hiszen a 20-as évei elején járó fiúk miért tartanák meg azokat. Akkoriban nem is volt még értékük. Annyira nem, hogy amikor egy betöréskor elvitték Davies dedikált Beatles-albumait, darabja 2 fontban határozta meg árukat, mert ez volt az akkori értékük. Ma a „Sergeant Pepper Lonely Heart’s Club Band” album mind a négy tag által dedikált példánya 57.000 fontot ér. Az rock and roll relikviák értéke - általában - a nyolcvanas években kezdett emelkedni.

Davies a hatvanas években barátkozott össze Lennonnal, leveleket kapott tőle és minden egyéb írásos emléket kezdett gyűjteni a legendás zenésztől.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com