Kincs, ami talán van, talán nincs

Amatőr kincsvadászok lepték el a kenyai Maraigushu falut, mert állítólag aranyat, higanyt, és más értékes nemesfémet rejt az ottani barlang.kenyakincsLehet bármilyen fejlett a világ, mindig lesznek olyanok, akik meg akarják találni az eldugott kincseket, amivel egy pillanat alatt meggazdagodhatnak. Ilyen emberek miatt kezdett egy újfajta turizmus virágozni Kenyában.

A kincsvadászok ugyanis megtudták, hogy fehér telepesek aranyat, higanyt és más nemesfémet rejtettek el Maraigushu hegyének a gyomrába, egy barlangban nagyon sok évvel ezelőtt, majd elmentek.

Az, hogy a legenda igaz-e, senki sem tudja, de az biztos, hogy a világ minden tájáról érkező amatőr kincsvadászok fellendítették a hely turizmusát, ám ennek nem mindenki örül. A helyi rendőrségnek például nemrég őrizetbe kellett vennie néhány szerencsevadászt. A barlang bejáratát pedig lepecsételték, de hiába, mert újabb kincsvadászok jelentek meg.

A falu vezetői szerint olyan veszélyekkel kell számolniuk, mint az, hogy a felfogadott helyi munkanélküli fiatalokat baleset érheti a szakszerűtlen barlangásás közben. Más helyi elöljárók pedig attól félnek, hogy a víznyerő helyeket eldugítják, beszennyezik a kincsvadászok által okozott károk.

A faluban jelenleg állandó a vita, hiszen a helyi politikusok egyik része azt akarja elérni, hogy a kenyai kormányzat tárja fel a barlangot, és biztosítsa a helyi vízellátás zavartalanságát. A politikusok másik része viszont továbbra is várja a kincsvadászokat.

(Forrás: afromarket.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com