Lavinaveszély miatt változik a Mount Everest csúcsára vezető útvonal

Biztonsági okokból márciustól Nepál változtat a Mount Everest csúcsára vezető déli mászóútvonalon. Tavaly áprilisban 16 hegymászó halt meg egy jéglavina következtében, ez volt a hegy történetének legtöbb emberéletet követelő balesete.

A világ legmagasabb csúcsának meghódítására vágyó hegymászók ezentúl az alaptáborból elindulva a Khumbu gleccser középső részén haladhatnak majd keresztül, elkerülve annak baloldali részét, ahol a tavalyi katasztrófa történt. Az eddigi útvonalat az 1990-es évek óta használták - ismertette a BBC News.

_81067075_81067072

A tavalyi jéglavinát követően a hegyen dolgozó serpák sztrájkba kezdtek, magasabb fizetést és jobb feltételeket követelve munkájukhoz. A tiltakozásul szezon teljes hátralévő időszakára lemondták a 8848 méter magas hegycsúcs meghódítására délről induló expedíciókat. A nepáli kormány ezért most a biztonsági körülmények javítására törekszik a hamarosan induló tavaszi évadban.

"Úgy véljük, a lavinaveszély egyre nő a Khumbu gleccser baloldali részén, ezért az útvonalat középre helyezzük át, ahol minimális a kockázat" - közölte Ang Dordzse serpa, az új útvonal kijelölésével megbízott szervezet vezetője. Hozzátette: a szükséges köteleket és létrákat már beszerezték külföldről, hamarosan el is helyezik őket az új útvonal biztosítására.

_81079869_hi025927246

A gleccseren átvezető középső út nem újdonság, több mint két évtizeddel ezelőtt még ezen haladtak az expedíciók. Az útvonalat az 1990-es években helyezték át a gleccser "nyugati vállának" nevezett baloldali részre, mivel itt könnyebb és rövidebb mászás árán lehetett továbbjutni az első tábor felé, így a szakaszt még a tapasztalatlan hegymászók is teljesíteni tudták. Az útvonal hátránya a magas lavinaveszély volt.

_81079867_nepalkathmandueverest4640414

Tavalyi tiltakozásuk alatt a serpák azt követelték a nepáli kormányzattól, tegye lehetővé, hogy helikopter segítségével szállítsák fel a hegymászáshoz szükséges felszereléseket az első táborba. A serpáknak így nem kellene súlyos csomagokat cipelni a veszélyes szakaszon, illetve kevesebbszer kellene megtenniük ugyanazt az utat.

Az expedíciókat kiszolgáló teherhordók, akik közül sokan a serpa népből származnak, egy átlagos szezonban mintegy 30-40 alkalommal haladnak keresztül a Khumbu gleccseren nehéz súlyokkal megrakodva.

A külföldi túraszervezők egyetértenek a serpákkal, ugyanakkor nepáli társaik ellenzik a kérést.

"A nepáli törvények még mentőhelikopterek használatát sem engedik meg az alaptábor felett, többnyire a hegység törékeny természetvédelmi egyensúlyára hivatkozva, és mi egyetértünk ezzel a tiltással" - nyilatkozta Tika Gurung, a Nepáli Expedíciószervezők Szövetségének munkatársa.

A kormányzat azt reméli, hogy a mászóútvonal megváltoztatása, amit a nepáli és a külföldi túraszervező vállalkozások is üdvözöltek, némiképp lecsillapítja a serpákat.

A Khumbu gleccseren eddig csaknem 40 mászó lelte halálát, többségük az expedíciókat kiszolgáló személyzet közül került ki. A Mount Everesten mintegy 250 ember lelte halálát a csúcs első, 1953-as meghódítása óta.

_60528835_everest624x530 (1)

http://www.bbc.com/news/science-environment-31509212

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com