Leragasztotta a diák száját a tanár

Az órán beszélgetett a 11 éves Elise Smith, akit ragasztószalaggal hallgatott el az oktató.Elise SmithKínában mindennapos, hogy a tanár, számunkra, drasztikus módszerekkel éri el, hogy a diák ne csevegjen, hanem figyeljen a tananyagra. A következő történet éppen ezért meglepő, mert nem Kína, hanem Anglia egyik iskolájában játszódott le.

A 11 éves Elise Smith megállás nélkül beszélgetett, ahogy a többi társa is. A tanár rászólt az osztályra, hogy maradjanak csendben. A diákok eleget tettek a felszólításnak, kivéve a kislányt, aki tovább beszélgetett. Ezt megelégelte a tanár, aki fogott egy darab ragasztószalagot, és azzal ragasztotta le Elise száját, majd 15 perccel később levette róla azt.

Az ügy miatt természetesen botrány robbant ki. Az iskolafelügyelet elismerte, hogy a tanár hibát követett el, de nem akarnak tovább foglalkozni az esettel, míg Marc Smith, a diáklány apja, azt követeli, hogy rúgják ki az oktatót, mert neki nem elég az, hogy a tanár bocsánatot kért.

Jean Mead, az esetben illetékes hivatal elnöke, azonban nem osztja az apa véleményét. Ő arról beszélt, hogy szerinte semmi sem indokolja a további fegyelmi büntetést, hiszen az iskola vezetése kellőképpen együttműködött a vizsgálat alatt, aminek lezárása után, megtették a megfelelő lépéseket.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com