Limonádé árusításból gyűjtött pénzt a kisfiú beteg kisöccse kezelésére

A dél-karolinai Andrew Emery limonádé árusításból közel 6000 dollárt gyűjtött össze, azaz kb. 1,7 millió forintot.



A kisfiú mindezt azért tette, hogy pénzt gyűjtsön súlyos beteg kisöccse kezelésére. A pénzt a szülei nem tudták volna másképp összegyűjteni, ezért őket is meglepte Andrew ötlete és elszántsága.



Sokak szerint a kisfiú kitartása és szeretete Dylan iránt példa lehet mások számára. A fiú a jótékonysági akciójával tudott segíteni a nehéz helyzetbe került családján. – írja a Daily Mail.
A kis Dylannak egy ritka és súlyos betegsége ún. Krabbe kórja van, ez egy születési rendellenesség, amely halálos is lehet.

Andrew rögtön tudta, hogy tennie kell valamit, mikor kiderült, hogy testvére súlyos beteg. Felállította limonádés standját és árulni kezdte a hűsítő italt az arra járóknak. S közben végig arra gondolt, hogy a pénzből majd fizetni tudják a kisfiú kórházi kezelését.



"A kezeléseire fogom költeni ezt a pénzt, és veszek neki egy játékmacit is. Csak segíteni szeretnék Dylannek, hisz ő az én kisöcsém" – mondta el Andrew, mikor arról faggatták mit vesz majd a sok pénzből.

A fiú egy kartanpapírra ráírta, hogy Dylan csapata és ugyan olyan pólóban állt ki árulni a limonádét. Addig maradt a stand mögött, míg össze nem gyűjtötte a sok ezer dollárt.


A kisfiú alig egy nap alatt 5860 dollárt gyűjtött össze, az előző nap pedig 1300 dollárt. Emellett a GoFundMe oldalon is indítottak gyűjtést a kisfiúnak, ahová az emberek még további 5600 dollárt adományoztak.



A szülei nagyon hálásak a fiuknak, hogy szeretetével és kitartásával segített nekik. Ez az összeg minden bizonnyal elég lesz majd arra, hogy a kis Dylan megkaphassa a kezelést és esélye legyen a felépülésre.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com