Magyarok kenyere - Több mint 170 tonna búza gyűlt össze

A tavalyi mennyiség több mint másfélszerese, 170 tonna búza gyűlt össze a Magyarok Kenyere programban - mondta Pécs fideszes polgármestere csütörtökön Pécsen.

Páva Zsolt az idei Magyarok Kenyere programsorozatról tartott sajtótájékoztatón elmondta: Magyarország minden megyéjéből és a környező országok mindegyikéből érkezett felajánlás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egymaga pedig 120 tonnányi búzát gyűjtött össze.

mk1

A jótékonysági akció első évében 10 tonna, 2012-ben 25 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni. A 2011-ben Pécsről indult, a nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezés keretében az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, hanem a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon lakónak kenyérszükségletét is fedezni szeretnék - emlékeztetett Páva Zsolt.

A búzát augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban öntik össze, az itt előállított lisztből sütik az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret. Szintén ebből az alapanyagból készül a Páva Zsolt és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által a pécsi Magyarok Kenyere-ünnepen felszelt kenyér, továbbá az a több ezer cipó is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet árul augusztus 20-án, hogy a befolyt összegből rászoruló gyermekek étkeztetését segíthesse.

Korinek László pécsi jogászprofesszor, a kezdeményezés ötletgazdája azt hangsúlyozta, hogy idén a Kárpátaljáról érkezik Baranyába a kovász, a sót pedig Parajdról küldik.

Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara baranyai elnöke arról szólt, hogy a szervezet tavaly kapcsolódott be a gabonagyűjtésbe és már az első évben sikerült 75 tonnányi búzát biztosítaniuk a magyar gazdáktól, ezt sikerült idén újabb 45 tonnával növelniük. Kiemelte: idén a sombereki gyűjtőnapon a tavalyi 4,4 tonna után már 11 tonnányi búza gyűlt össze. Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója, az augusztus 20-i pécsi programok szervezője azt mondta, hogy most először önálló dala is lesz a Magyarok Kenyerének. Tolcsvay László szerzeménye, a Kenyérdal az állami ünnepen csendül majd fel először a baranyai megyeszékhelyen.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com