Marson akar majd gyereket szülni az elszánt brit lány

Egy 24 éves asztrofizikus lány tudatosan készül a Mars-utazásra.


Maggie Lieu még nem tudja, hogy a kiválasztottak között lesz-e, de ő már azt is eltervezte, hogy a vörös bolygón szüli majd meg első gyermekét, mint Éva. – írja  a mirror.

Maggie-Lieu-Mars-One

Az elszánt fiatal a Birminghami Egyetemen asztrofizikát tanul és már nagyon várja, hogy a 600 jelentkezőből kiválasztják-e, hogy részt vegyen a NASA Mars One projektjében. A telepesek a vörös bolygóra utaznak azzal a tudattal, hogy visszaút nincs.

mars-telepes

A sci-fiszerű program résztvevőit nemsokára kijelölik, így Maggie megtudhatja, hogy a első körben utazó 40 ember között lesz-e. Ha igen ő lehet az első telepes, aki 2022 és 2023 között a Marson adhat életet gyerekének.

Bkqjva3

"Nagyon izgatott vagyok. Teljes mértékben fel vagyok készülve minden nehézségre és örömmel állok az összes kihívás elé. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy én lehetek az első olyan nő, aki egy idegen bolygón adhat életet egy babának" – mondta Maggie, akit már csak egy hajszál választ el attól, hogy beteljesüljön az álma.

Azt, hogy kik mennek a vörös bolygóra első körben a NASA februárban hozza nyilvánosságra.

Planet-Mars

Ha a vakmerő brit lány a telepesek között lesz, akkor fel kell készülnie az extrém körülményekre. Ezek közé tartozik a 130 millió kilométeres Föld-Mars távolság. Ha ezt fizikailag és mentálisan túléli, akkor tudatában kell lennie, hogy többé nem jöhet vissza.

Maggie-Lieu-248337

Emellett minden nap a zord -62 fokos hideggel kell megbirkóznia, nem beszélve a bolygón lévő halálos sugárzásról, éhezésről, kiszáradásról és az oxigénmentes környezetről.

Maggie-Lieu-Mars-555263

Forrás: blikk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com