Megmentette osztálytársa életét a hős pécsi gimnazista lány

Egy órán hirtelen rosszul lett majd összeesett gimnazista lány életét társa lélekjelenléte és gyors segítsége mentette meg.


A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában a 11.E osztályban egyik hittan órán egy lány rosszul lett.

"Azt mondta, szorít a mellkasa, fáj a feje, és szeretne kimenni a mosdóba, azonban csak a tanári asztalig jutott, ahol összeesett. Társai odafutottak, felemelték a lábát. Amikor jobban lett, elindultak vele az orvosi szobába, ám menet közben újra összeesett". – mesélte később a lány egyik osztálytársa.

ciszterci

Az egyik osztálytársa, Pozonec Mária Dorotea rögtön felismerte, hogy nagy baj és újraélesztést kell alkalmaznia. –írja a bama.hu.

"Azt mondta, nem lát semmit, minden elsötétült. Aztán csak feküdt a padlón, becsukta a szemét, és többet nem szólalt meg. Láttam, ahogy kifújja a levegőt, de nem emelkedik újra a mellkasa. Rádöbbentem, ha leáll a szíve, csak perceim maradnak, hogy segíteni tudjak, ezért azonnal megkezdtem az újraélesztést. Szinte önkéntelen mozdulatok voltak ezek, nem volt időm gondolkodni" – emlékezett vissza az életmentő lány.

asp_620_segitseg

A mentők ezután érkeztek meg és rögtön kórházba vitték a lányt. Több vizsgálat után kiengedték, de a családja nem járult hozzá a személyes adatai megjelenítéséhez. Így azt sem lehet tudni, mi okozta a rosszullétet.

Az életmentő lányra az egész gimnázium nagyon büszke és az iskola igazgatója is, hogy felismerte és tudta hasznosítani az elsősegély szakkörön tanultakat.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Iszlám vallási leckéket kell venniük a brüsszeli rendőröknek

Iszlám vallási leckéket kell venniük a brüsszeli rendőröknek

A brüsszeli rendőröknek kötelező iszlám leckéket venni a túlélésük miatt.

Így reagált, amikor a bank vitte volna az autóját! – videó

Így reagált, amikor a bank vitte volna az autóját! – videó

Reflexszerű reagálás a banki végrehajtásra.

Lekötözték a tigrist a cirkuszban, hogy ráülhessenek a nézők – megrázó videó

Lekötözték a tigrist a cirkuszban, hogy ráülhessenek a nézők – megrázó videó

Az állatvédők felháborodtak egy felvételen, amely egy kínai cirkuszban készült.

20 órán át tartotta életben súlyos balesetet szenvedett gazdáját a hóban a kutya

20 órán át tartotta életben súlyos balesetet szenvedett gazdáját a hóban a kutya

Egy michigani férfit saját kutyája tartotta életben, amikor háza előtt balesetet szenvedett.

Vadkacsák csodája a balatoni jeges vízen – videó

Vadkacsák csodája a balatoni jeges vízen – videó

A Balaton jege sok csodát rejteget számunkra, kiváltképp, ha egy népes tőkésréce csapat megszállja a jeges vizét.

Figyelem: túlélési tanácsok, ha beszakad alattunk a jég – videó

Figyelem: túlélési tanácsok, ha beszakad alattunk a jég – videó

A mostani hideg fagyos időben sokak számára lehet életmentő az alábbi videó.

1 millióan kértek Obamától kegyelmet Edward Snowdennek

1 millióan kértek Obamától kegyelmet Edward Snowdennek

Edward Snowdennek kampányol az Amnesty International!

Megmentette kislányát a fulladástól a hős anyuka – videó

Megmentette kislányát a fulladástól a hős anyuka – videó

Egy 1 éves kislány anyukája elképesztő bátran cselekedett, mikor látta, hogy baj van.

Európában 10 éven belül mindenki muszlim lesz a migránsok miatt?

Európában 10 éven belül mindenki muszlim lesz a migránsok miatt?

Megdöbbentő kijelentést tett az egyik olasz katolikus érsek a bevándorlással kapcsolatban.

Robbant a net a budapesti robogós ámokfutása miatt – videó

Robbant a net a budapesti robogós ámokfutása miatt – videó

Néhány napja bukkant fel a budapesti rejtélyes robogós ámokfutó felvétele, amely a nagy közönséget megosztotta.

http://ujhazak.com