Migránsokat "elbocsátás kultúrájával" lehessen kitoloncolni Németországból

Németországban az utóbbi napokban történt támadásokat, mint kiderült menekültek követték el és ezért a menekültügyi szabályok szigorítását tervezik.


A jelenleg kormányon lévő CDU tekintélyes politikusa ezzel kapcsolatban azt mondta egy lapinterjúban, hogy az elutasított menedékkérők következetes kitoloncolásával ki kell alakítani az "elbocsátás kultúráját."

bild-fluechtlinge--1-

Azaz a kitoloncolást csak bizonyos módon lehet végrehajtani hasonlóan a befogadás kultúrájához.

A szóban forgó politikus Armin Shuster, aki azelőtt szószólója volt a német határ lezárását sürgető CDU-s politikusoknak. Schuster a Stuttgarter Zeitung lapnak a menekültek integrációjával kapcsolatos kifejezésre, a befogadás kultúrájára hivatkozva a következőket mondta:

"Az elbocsátás, búcsúzás kultúrájára és nagyobb szigorúságra is szükség van, mert a jogállami működést az érkező menekültek igen engedékenynek érzékelik, és egyesek azt gondolhatják, hogy bármit megengedhetnek maguknak."

125379112-p-590_450

A bajor testvérpár, a CSU elnöke, Horst Seehofer bajor kormányfő pedig azt mondta, hogy nem kell feltétlenül ragaszkodni ahhoz a menekültügyi gyakorlathoz, hogy senkit sem toloncolhatnak vissza háborús övezetbe.

A politikus  a Münchner Merkur című lapban arról beszélt, hogy "ez a konszenzus nem lehet örökérvényű, és komolyan meg kell fontolni, hogy miként kellene eljárni a törvénnyel összeütközésbe kerülő vagy közveszélyes menekültekkel, menedékkérőkkel szemben."

413269165-seehofer-merkel-schaffen-das-fluechtlinge-dpa-UqaiTD5iING

Az iszlamista terror megérkezett Németországba, ezért fel kell lépni a lakosság védelmében, és nem szabad relativizálni a problémát – jelentette ki a napokban Seehofer.

Seehofer mellett több CDU/CSU vezető politikus szorgalmazta, hogy valamennyi menedékkérőt biztonsági ellenőrzésnek kéne alá vetni, még azokat is, akiknél egyszer már megtörtént az átvilágítás.

BN-NE313_germig_P_20160321062247

A bajor belügyminiszter Joachim Herrmann már a würzburgi baltás támadás után azt sürgette, hogy az újonnan érkező menekülteket csak azután engedjék be az országba, hogy megállapították személyazonosságukat.

Fortsetzung-Kabinettsklausur-in-Gmund

A szövetségi kormány adatai alapján 2016-ban jelentős mértékben megnőtt az önként távozó vagy kitoloncolt jogosulatlan menedékkérők száma. Május végéig 25 ezer migráns hagyta el Németországot önként és 12 ezret toloncoltak ki.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com