Mit keresnek a Nazca vonalak a Holdon?

Valójában senki nem tudja, hogy a perui Nazca vonalak mióta vannak Peru egyik zord sivatagában.

Állítólag ezek a vonalak a világ legnagyobb terjedelmű grafikai alkotásai mintegy 520 négyzetkilométernyi területen.



A mindmáig rejtélyes vonalak az Andok és a Csendes-óceán között találhatók. Érdekes módon a XVI. és XVII. század között is említést tettek a rejtélyes vonalakról spanyol felfedezők.

A vonalak a Föld felszínén azonban 1920-ig nagyjából ismeretlenek maradtak. Julio Tello a perui régészet atyja azonban a vonalak formáit még le is írta. A fura alakzatokat egészen 1941-ig nem vették figyelembe, így tüzetesebb vizsgálat alá nem is vethették.

A paleoasztronautika atyja Eric Von Däniken svájci származású unatkozó gazdag kamukutató szerint a Nazca vonalak nem mások, mint a földönkívüliek egyik jelentős leszállópályája a Földbolygónkra.



Ezek a vonalak nagy valószínűséggel olyan navigációs eszközök lehetnek, amelyek a földünkre vezérlik az idegeneket. Ugyanis a vonalakat teljes egészében a magasságból lehet tökéletesen látni, amely nem más, mint útmutató a földönkívüli intelligenciák számára. A vonalak egyébként félrekapart ösvényeknek és kavicsoknak tűnnek.

Mi van a Holddal?



Felbukkant egy érdekes videó, amely szerint a Holdon hatalmas szimmetrikus és geometriai formák fedezhetők fel. Az egyenes vonalak a holdfelszínen legalább 50 kilométer hosszúságúak, egyébként kísértetiesen hasonlítanak a földi Nazca vonalakra.

Legalábbis egyes ábráira. Ezek a holdi vonalak nem valószínű, hogy egybeesnek a földi Nazca vonalakkal. Mindenesetre rendkívül érdekes, hogy a Holdon is hasonló vonalak vannak, mint a perui sivatagban.



Forrás: napiufo.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com