Mutáns fekete mókust láttak Angliában – fotók

Mutáns fekete mókus tartja lázban az angliai Coventry városában élőket. A titokzatos lényt már nemcsak a látogatók, hanem a szakemberek is látták – írja a Mirror.


Az állat különlegessége, hogy tetőtől talpig fekete színű és egy ritka mutáns faj egyik tagja. Az egyetem akadémikusai is megerősítették, hogy mindez így van, de még nem tudják hogyan került oda a ritka mókus.

Az Anglia Ruskin University docense, Helen McRobie a következőt mondta róla:"Olyan, mint egy kis gazfickó, csak szaladgál körbe-körbe"

Black-squirrel-3020335

A szakember szerint valószínű új párzási területet keresve szökhetett meg valahonnan. A környező területeken ugyanis már több helyen láttak fekete mókust. A docensnő még egyetemista korában kezdett foglalkozni a két gén módosulása miatt létrejött. fekete mókusokkal. Egy honlapja is van, ahova várja a bejelentéseket a ritka fajta észleléséről. Az elmúlt évtizedben már több ezer bejelentés érkezett az oldalára. Ez pedig nagymértékben segíti a kutatásaiban.

Eastern_Grey_Squirrel-black-6502429

"A fekete mókusok először Észak-Amerikában jelentek meg, és a viktoriánus korban kerültek először az Egyesült Királyságba, kis ketrecekben hozták be. Elsősorban magánállatkertekben tartották őket. Annak az oka, hogy manapság Nagy-Britannia egyre több részén bukkannak fel, az lehet, hogy megszöktek vagy szabadon engedték őket a vadonba" – közölte a szakértő.

Eddigi kutatásai alapján a fekete mókus is az őshonos vörösből alakulhatott ki, ugyanúgy, mint a szürke.

(webbulvár)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com