Nácik által elsüllyesztett kincseket hoztak felszínre

Egy brit hajó 20 millió font értékű, ezüstöt szállító kereskedelmi hajót és kincseit emelték ki tenger alatti régészek segítségével.

ezüstrudakMinden idők legnagyobb ismert nemesfém rakománya került meg, amely hajótörésből származik. A 123 méter hosszú kereskedelmi hajó vélhetően leszakadt az őt védő konvojától, hátra maradt, és az ír Galway kikötőjébe tartott. A védtelen és magányos hajót egy német repülő észrevette, és egy tengeralattjáró megtorpedózta. A hajó mindössze húsz perc alatt elsüllyedt. A hajó zömében indiaiakból álló, 85 fős legénysége odaveszett. A legénység egy maroknyi csoportja mentőcsónakon Cornwall felé vette az irányt, de közülük csak Richard Ayres másodtiszt menekült meg annak ellenére, hogy források bizonyítják: sokuknak sikerült elérni a mentőcsónakokat. Mindez a második világháborúban történt, 1941-ben.

Az elveszettnek hitt nemesfémszállítmányt két merülés alkalmával fedezték fel a tenger alatt, 2012-ben és 2013-ban. A szállítmány 2972 darab 999 ezrelék finomságú (azaz ezüsttartalmú), szabályos alakú ezüstrudat tartalmazott. Ez a finomság még ma is gyakorlatilag a legnagyobb tisztaságú ezüst, amit elő lehet állítani, gyakorlatilag színezüstnek számít.Gairsoppa

462 ezüsttömbön az "Őfelsége Bombay Pénzverdéje" (His Majesty's Mint Bombay) fémjelzés olvasható.

A kiemelés sikere az Odyssey Marine Exploration Company, kifejezetten tengeri, óceáni hajóroncsokra specializálódott amerikai cég nevéhez fűződik. A cég fedezte fel a hajóroncsot és fizette a kutatás és a kiemelés költségeit.

Az SS Gairsoppa nevű hajó jelenleg a dél-angliai Bristolban van. A hajó mintegy 450 kilométerre az ír partoktól brit felségvízen süllyedt el.

Több mint hetven évig nyugodott a hajó több mint hatezer méteres mélységben az óceán fenekén, amikor 2011-ben az Odyssey távirányítható robot segítségével lokalizálta.

Az ezüstöt értékesíteni fogják. A bevétel 80%-át az expedíciót vezető Odysseyt, 20%-át pedig a brit kincstárt illeti.

A hajóroncsokra szakosodott vállalkozás most azt reméli, hogy felszínre tudja hozni még idén a HMS Victory hajót, amely Lord Nelson hajójának előképéül szolgált, amellyel a trafalgari ütközetben harcolt. A HMS Victory 1714-ben süllyedt el 100 ágyúval a fedélzetén. A hajó a korai hadihajók egyik ritka példánya.

www.ibtimes.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com