Obamácska rasszista és a melegeket támogatja

Hatalmas botrány robbant ki az új jégkrém miatt, aminek a gyártásával leállt a Szlavica.ObamkaÁprilis végén jelent meg a tatárföldi boltok polcain az Obamka, magyarul Obamácska, vagy Kis Obama, elnevezésű csokis jégkrém. A termék hírét hamar felkapta az orosz és nemzetközi sajtó, ezért múlt héten Anatolij Ragimhanov, az édességet gyártó Szlavica gazdasági igazgatója gyorsan leszögezte, hogy nincs politikai célzata a terméknek.

Pedig lehetne, hiszen a név utalhat Barack Obama elnökre, ráadásul a csomagoláson egy fülbevalós fekete kisfiú látható, ám Ragimhanov elmondta, hogy a cég csak humorosnak találta a nevet, a kisfiú pedig a Csunga-Csanga szovjet mesére utal, amiben fekete gyerekek élnek egy szigeten.

A gazdasági igazgató azonban hiába próbált a botrány elébe menni, ugyanis az elmúlt napokban rasszizmussal és a nemzetközi kapcsolatok rombolásával vádolták meg a jégkrémet gyártó céget.

A Szlavica úgy döntött, hogy a legjobb az lesz, ha felfüggesztik az Obamka gyártását, ami ellen Vitalij Milonov, a híres szentpétervári konzervatív képviselő is felemelte a szavát. Ő azzal érvelt a jégkrém ellen, hogy az burkoltan reklámozza a homoszexualitást, hiszen Barack Obama olyan nézeteket képvisel, amelyek szétszakítják a családokat, és egyenrangúvá teszik azt a melegek házasságkötésével.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Megható: legjobb barátja lett a 89 éves haldokló néninek a fiatal színész

Megható: legjobb barátja lett a 89 éves haldokló néninek a fiatal színész

Norma és Chris barátságot kötöttek, a fiatal férfi segített a 89 éves idős nőnek élete utolsó napjaiban.

Nemkívánatos migránsokat bunkerbe zárják Svájcban

Nemkívánatos migránsokat bunkerbe zárják Svájcban

Svájcban nem tudnak mit kezdeni az elutasított migránsokkal, így egyedi megoldást találtak ki.

Pónilovat kisbabaként etető videó miatt akadt ki az internet

Pónilovat kisbabaként etető videó miatt akadt ki az internet

Egy japán farm legújabb Instagram-videója nagy botrányt váltott ki.

Szándékosan üttetik el magukat a csalók, hogy pénzt szerezzenek

Szándékosan üttetik el magukat a csalók, hogy pénzt szerezzenek

A kínai „porcelántörők” sérülést színlelve fetrengenek Peking utcáin, ahonnan csak akkor állnak fel, ha pénzt kapnak.

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

A NASA ígéretéhez híven megtette a nagy bejelentést!

Közelünkben Föld-szerű bolygót találtak!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Természetesen a bíróság felmentette az oltalmazott hím lényt, amely leköpött egy kisbabát.

Bosszút állt a biciklis lány a neki beszólogató autósokon – videó

Bosszút állt a biciklis lány a neki beszólogató autósokon – videó

Londonban egy harcias lány alaposan megtorolta az őt ért sérelmeket.

Migránsgyerekek kezdtek özönleni újra a ledózerolt Calaisba

Migránsgyerekek kezdtek özönleni újra a ledózerolt Calaisba

Hiába zárták be a Calais-i tábort, a migránsgyerekek újra birtokba veszik azt.

Madeleine McCann csak elkószált?

Madeleine McCann csak elkószált?

Újabb elmélet látott napvilágot a brit kislány ügyében.

Burka viselése Bajorországban is tilos lesz

Burka viselése Bajorországban is tilos lesz

A bajor kormány döntése alapján betiltják a burka viselését az országban.

http://ujhazak.com