Örök láng a New York-i vízesés alatt

A  tudósok már egy idő óta próbálják megfejteni a vízesés alatt lobogó örök láng titkát New York-ban. Eddig úgy gondolták, hogy a környező sziklák hőmérséklete és a belőlük kitörő gázok tartják  a lángot ébren.


A láng csodálatos jelenség, van hogy, 5-7 cm magas, de lehet 20 cm-es is. Most azonban az Indiana Egyetem kutatói rájöttek arra, hogy valami más lehet az örök tűz mögött, mert a sziklák mégsem elég izzóak a folyamat létrejöttéhez. A lángot már ezer évvel ezelőtt az amerikai őslakosok is látták. A világon több száz hasonló jelenség van, és mindegyiket a sziklák és a környező gázok táplálnak.

öröklangvizesés2-610x406

Arndt Schimmelmann ezzel szemben a következőket mondja a kutatások alapján: "A sziklák hőmérséklete olyan magas, mint egy csésze teáé és ezért nem ez az oka az örök lángnak".

Schimmelmann szerint van egy másik lehetőség arra, hogy égjen a láng, a gázképződést más forrásban kell keresni. A hőmérséklet megemelkedésével és annak forráspont közeli fokánál a palában lévő szén-monoxid molekulák lebomlanak és így történik a gázképződés. Valószínű, hogy szerte ez az oka a jelenségnek.

A kutató és társa Maria Mastalerz minderre akkor jöttek rá, amikor tanulmányozták a keleti partja mentén lévő föld alól feltörő metángázokat.

Galéria
öröklangvizesés1-610x610
öröklangvizesés3-610x457
öröklangvizesés4
öröklangvizesés5-610x489
öröklangvizesés6-610x457
article-0-19C20E01000005DC-951_634x520




(Daily Mail)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com