Örök szerelmet fogadnak az öngyilkosságok helyszínén

Jelenleg mindenki az öngyilkosságok helyszíneként ismeri, néhány napja  azonban a nagy szerelmek jelképévé alakult egy híd Észak- Afrikában. A kezdeményezést három helyi újságíró indította el. 170px-Kiev-BridgeOfLove


A Telemly- híd nevet viseli  az az átkelő, ahol számos elkeseredett ember vetette már magát a mélybe az észak- afrikai fővárosban.
Három helyi újságíró azonban szeretne változtatni ezen és reményt adni az ott élő fiataloknak, így néhány napja múlva ez a híd már a szerelmesek hídja nevet viseli.

Az ötlet kitalálói úgy nyilatkoztak, meg akarják változtatni a dolgokat, ezzel a gesztussal pedig reményt akarnak adni a helyi fiataloknak.
Hiszen az itt élőknek  számos megaláztatást kell elviselniük, a legtöbben csak a kivándorlásban látják az egyetlen kiutat.

A szakemberek úgy vélik, hogy ha lesz egy hely, ahol a szerelmesek lelakatolhatják érzéseiket, hitet és erőt ad majd a fiataloknak.

Az afriport.hu információi szerint a világ sok más helyéhez hasonlóan ezen a hídon is az "örök szerelmet" lakatolhatják oda a párok az átkelő rácsaihoz.
Az ötlet már most nagyon népszerű. Az első lakatokat szombat délelőtt már el is helyezték a helyszínen.

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com