Orosz falvakban az emberi élet 100 évvel ezelőtt

A rendkívül ritka és érdekes képeket 1910-ben készítették oroszországi falvakban, ahol az emberek egyszerűen éltek.


A képeken látható emberek élete bármely más országra is jellemző volt száz éve. Az ember csak magára volt utalva és problémáit magának kellett megoldania, vagy a maroknyi rokonsággal, szomszédsággal, ami abban az időben az embereket még összetartotta.

1

A következő képsorokon szeretnénk érzékeltetni, hogy a csodálatos ember miként tudja magát fenntartani a körülményekhez képest. Az ember rendkívül alkalmazkodó teremtmény, hiszen lehetőségeihez képest mindig fenn tud maradni. Ezt láthatjuk ezeken rendhagyó képeken 1910-ből, egy oroszországi faluból az Arhangelszki régióban.

Az oroszországi, száz évvel ez előtt készült képekben ráismerhetünk szeretett hazánkra is Magyarországra, hiszen itt is hasonló körülmények között éltek az emberek.

2

Tudjuk is, hogy a vidéki emberek a legkeményebbek és a legellenállóbbak. Élő helyeiken pedig rendkívüli körülmények között tárolták az élelmiszereket, terményeiket. Építményeik szemet gyönyörködtetőek, hiszen abban az időben egyszerű hajlékokat építettek maguknak, amelyekben boldogan lakhattak.

3

Csodás érzés lehetett számukra, hogy a növénytermesztés és állattenyésztés mellett, még saját népi viseletükbe is öltözhettek, amely a saját identitásukra hívta fel a világ figyelmét.

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com