Ötéveseknek kínál magas sarkú lábbelit a Tesco

Kiborultak az internetezők a kislányoknak szánt lakkcipő miatt.cipoA magas sarkú cipők tartós viselését még a felnőtt nőknek sem ajánlják a szakemberek, mert a lábbeli komoly egészségügyi problémákat szülhet. Az angol Tesco azonban úgy gondolta, hogy a kislányok akkor lesznek trendik, ha ősztől F&F magas sarkú lakkcipőben mennek iskolába.

A Tesco saját márkája ötéveseknek való mérettől kínálja a cipőt, amelynek láttán rengeteg internetező kiborult, mert szerintük a lábbeli sarka túlságosan magas, tehát nem megfelelőek a kislányok lábára, ráadásul káros, ha felnőtt divatot próbálnak eladni a gyerekeknek.

A Tesco közleményben reagált az ügyre. Ebből kiderült, hogy az áruház szerint nincs semmi baj a lábbelikkel, mert azok stílusosak, kényelmesek, és elég elegánsak ahhoz, hogy ebben járjanak iskolába a kislányok.

A tiltakozáshullámot kiváltó „Let Clothes Be Clothes” nevű Facebook csoport szerint éppen ez az, amivel baj van, mert szerintük káros, ha egy nagy üzletlánc magas sarkú cipőket kínál a gyerekeknek, hiszen ezzel visszafordíthatatlan problémákat okozhatnak a fiatalok fejlődésben lévő csontjainak és ízületeinek, továbbá rontják a gyerekek testtartását.

A csoport szerint a Tesco rossz példát mutat, amit a vásárlók könnyen elfogadnak. Hozzátették, hogy akkor talán elfogadnák a lakkcipőt, ha „ünneplős” lábbeli lenne, de a mindennapos viselésre való ajánlás, az említett egészségügyi kockázatok miatt, elfogadhatatlan.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások


Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

Egy szívszorító facebookos videót már több mint 9 millióan láttak és hatódtak meg annak drámai pillanatain.

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Ausztriában egy csapat fiatal migráns támadt rá a felvonuló krampuszokra.

Lehetetlen küldetés, avagy hol találjuk a békát a képen?

Lehetetlen küldetés, avagy hol találjuk a békát a képen?

A réseken elbújt élőlények keresése ellazít minket.

Így beszélt rakoncátlan szívéről Hofi az ősi stand-up profi - videó

Így beszélt rakoncátlan szívéről Hofi az ősi stand-up profi - videó

Hofi Géza előadásain nem voltak jelzésre, illetve gombnyomásra röhögések, mert a nevetések valódiak voltak és szívből jöttek.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.


Ausztráliában akkora hőség van, hogy a denevérek potyognak az égből

Ausztráliában akkora hőség van, hogy a denevérek potyognak az égből

Utóbb 15 éve decemberben volt ekkora hőség Ausztráliában.

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Németországban bírósági döntés mondta ki, hogy a muszlim lányoknak is kötelező részt venni az iskolai úszásoktatásban.

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók egy rejtélyes náci ládában űrlény koponyákat találtak.

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Egy német-pakisztáni riporter migránsnak adta ki magát, hogy átélhesse mi történik a németországi menekülttáborokban. -írja a Breitbart.

http://ujhazak.com