Rejtélyes alak kísért egy svájci erdőben már egy évtizede

Egy baljós alak járja az erdőt Svájc nyugati részén Maules-ben már egy évtizede. A helyiek nagyon félnek tőle, mert katonai ruhában van és gázálarcot is visel, az emberek csak Le Loyon-ként emlegetik.


Állítólag már tíz éve jár a fák között mindig ugyanazon az útvonalon minden nap. Azonban eddig még nem sikerült bizonyítékot találni a létezésére - mostanáig. Egy fotó  megörökítette a rejtélyes alakot és ezt a helyi lapban, a Le Matin-ben le is közölték. A rendőrség most így próbálja meg kideríteni, ki lehet ez a furcsa szerzet. Igazi vagy egy újabb átverés?

myteryfigure

Elhaladtam mellette egy felvonuláson - mondta a meg nem nevezett amatőr fotós a lapnak. Odamentem hozzá, amilyen közelre csak tudtam. Katonai köpeny volt rajta, csizma meg régi korból való gázmaszk, rajta egy hadsereg jellel. Több mint 1.90 m magasnak tűnt. Bámult rám, aztán egyszercsak hátat fordított, majd eltűnt - tette hozzá.

Más helyi lakosok is meséltek ijesztő találkozásukról az ismeretlennel- Féltem a gyerekeimet tőle - mondta egyikük. - Láttam kijönni az erdőből katonai ruhában. Sem az arcát, sem a szemét nem lehetett látni a sötét gázálarc mögött. Rémisztő és vannak nők, akik kénytelenek egyedül átmenni az erdőn.

article-2417685-1BBD75D7000005DC-835_634x381

Egy másik helyi nő, Marianne Descloux pedig a következőket mesélte: Én is láttam. Egy esős vasárnap volt, amikor mindez történt. Sapka volt rajta, köpeny és gázálarc. Mit akart vajon? Nem tudom. Mindez nagyon kellemetlen volt, remélem soha többé nem futok össze vele sehol. A furcsa alak is kínosan érezhette magát, mert egy csokor virágot szorongatott a kezében.

"A családok egyszerűen nem mernek az erdőben menni - nyilatkozta egy helyi farmer.

Már a rendőrség is keresi az illetőt, hogy rávegye ne ijesztgesse az embereket, annak ellenére, hogy a viselkedése semmiféle agressziót nem mutat.

Azonban a hisztéria már odáig fajult, hogy a rejtélyes alakot úgy emlegetik, hogy Svájc Loch Ness-i szörnye.

"A helyzet eléggé kényes, mert ez az ember tulajdonképpen semmit sem tett. Mégis félnek tőle a környéken lakók- mondta Guy Savary az önkormányzati hivatal felelőse. - Ezért mindenképpen kapcsolatban kell kerülnünk vele, hogy ne keltsen riadalmat az emberekben, mert elriasztja őket.

Mások szerint azért jár-kel így a rejtélyes alak, mert csúnya bőrbetegsége van, vagy mentálisan zavart vagy pedig egy remete, aki az erdőben él.

Vagy az egész már megint egy átverés, mert a lakosok figyelemre vágynak?

(newscom.au)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com