Szelfik, amiket később biztos szégyellni fogunk

Az ismerőseink nyomására se menjünk bele a következő képen szereplő szituációkba!temetőselfieNem olyan régen még kinevettük azokat, akik önarcképpel árasztották el az internetet, ma viszont mindenki ezekért rajong, és még versenyt is szerveznek belőle. A selfie-képek azonban néha olyan szituációban készülnek, ami egyáltalán nem helyes, és később nagyon meg fogjuk bánni, hogy elkészítettük a fotót.

Temető selfie: Lehet, hogy nagyon látványos a kisírt szemünk, vagy igazán jól nézünk ki a gyászruhánkban, és azt hisszük, hogy a képet feldobja a koporsó, vagy egy sírkő, ám akkor is hagyjuk ki ezt a helyzetet a selfie készítésre! A temetés egy nagyon bensőséges dolog, amihez csak azoknak van köze, akik osztoznak a gyászban.

sofőrSofőr selfie: Az autóvezetés nem játék! Ha az lenne, akkor megvehetnénk a piacon a jogosítványunkat. Ahogy telefonálni, SMS-t írni sem szabad vezetés közben, úgy fényképezni sem. Természetesen, ha áll az autó, akkor elkészíthetjük a képet.

balesetBaleset selfie: Valamiért mi emberek sokkal előbb nyitunk meg balesetet ábrázoló képet, mint olyat, ami valami szépet ábrázol. Emiatt a hozzáállás miatt, rengeteg fotó készül balesetekről, és most már selfiek is. Ha már odamegyünk a baleset helyszínére, akkor az inkább azért legyen, mert segíteni akarunk!

sérülésSerüléses selfie: Senki se szeretné a vérző ujjunkat látni, ha felnéz valamelyik közösségi oldalra. Ha sérülés ér minket, akkor lássuk el, és ne az internet számára fotózzuk le!

csernobilCsernobil selfie: A képen Jake Fletcher látható, aki a csernobili atomerőműnél gondolta úgy, hogy selfie-fotót kell készítenie. Tévedett, mert semmi vidám, és szép nincs a világ egyik legnagyobb katasztrófájának a helyszínén. A csernobili tragédiában negyedmillió ember vesztette el az otthonát, milliók haltak, vagy betegedtek meg.

homelessHajléktalan selfie: Az egyik legembertelenebb selfie divat, hogy a fiatalok hajléktalanok mellé állnak, és úgy fényképezik le magukat. Ha a hajléktalan koszos, meztelen, akkor az még plusz pontot is ér, mi viszont ne álljunk be a sorba, és ne készítsünk ilyen képet!

wcVécés selfie: A mosdótükrös képekkel addig nincs baj, amíg csak mi szerepelünk rajta. Sajnos ezt nem mindenki veszi figyelembe, és ész nélkül készítik el a publikus mellékhelyiségekben a képeket, amin felbukkannak olyan személyek, akik éppen a dolgukat végzik, és ezért közröhej tárgyai lesznek. Ha mosdótükrös képet akarunk, akkor előbb mindenképpen nézzünk körbe!

A selfie-készítésnek tehát egyetlen fontos szabálya van, még pedig az, hogy még mielőtt fényképeznénk, gondolkodjunk!

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com