Sokkoló! Petárdákkal gyújtották fel a kutyát

Csodával határos módon túlélte, és szinte teljesen felépült Indy, akit július 4-én robbantottak fel ismeretlenek.article-2511289-19908A4300000578-803_634x474Nem kell ahhoz szeretni a kutyákat, hogy az embert mérhetetlenül felháborítsa az a történet, amelynek egy pitbull a főszereplője. Az Indy névre keresztelt ebre, még a július 4-i nemzeti ünnep után találtak rá, egy Los Angeles-i sikátorban.


A három éves kutya nagyon rossz állapotban volt, ugyanis ismeretlenek petárdákat erősítettek a lábaira, és a teste több más pontjára, majd meggyújtották. Szerencsére Indy túlélte a kínzást, de a teste tele volt olyan égési sérülésekkel, amelyek a húsig hatoltak.


A kutyát egy állatorvos csapat vette a szárnyai alá, akik se időt, se energiát nem sajnálták arra, hogy hosszú hónapokig kezeljék Indyt, akit anyagilag Ellen DeGeneres, egy híres show-háziasszonya, és felesége, Portia de Rossi támogatott.


Az orvosok szerint a kutya mára teljesen felgyógyult, és meglepő módon nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, hiszen a kínzás ellenére, barátságos az emberekkel. Amiért Indy bizalma nem veszett el végleg az emberek iránt, a szakemberek úgy döntöttek, hogy előnyére fordítják a rémes történetet.


Indy most kutyaiskolába jár, hogy kiképezzék arra, hogy terápiás segítséget nyújtson azoknak az embereknek, akik szintén tűzben sérültek meg. Habár a munka még hónapokig tarthat, mégis megéri az időt, mert Indy a saját kitartásával bizonyíthatja, hogy mindig van remény.


(Forrás: Daily Mirror)



Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com