Svédország luxushajóra költöztetne 1800 migránst

Svédországban azt tervezik, hogy luxushajót bérelnek ki, hogy a balti-tengeri kikötőben lehorgonyozva 1800 migránst szállásoljanak el benne.


"Az 1982-ben egy franciaországi műhelyben épített, Ocean Gala nevű hajót az amerikai Shipmanager cégtől bérelné a svéd állam. Még meg kell találni a megfelelő kikötőt, és a hajót át kell vizsgálni, hogy megfelel-e az előírt biztonsági és komfortkövetelményeknek" -  közölte Alexandre Elias a svéd bevándorlási hivatal a Migrationverket szóvivője az AFP hírügynökségnek.

A svéd állam személyenként és naponta mintegy 450 koronát, azaz 15 ezer forintot fizetne a hajóbérletért a Shipmanager cégnek.

c1000

Az amerikai cég szerint a megfelelő kikötő a Stockholmtól 400 kilométerre, északra fekvő Härnösand lenne. A helyi hatóságok egyelőre hivatalosan adminisztratív okokból az ötletet ellenzik.

Svédországban egyre nagyobb gondot jelent a megfelelő szállás a 2015-ben az országba érkezett 163 ezer menedékkérő számára. A befogadó központokban már nincs elég hely, ezért már ezreket szállásoltak el templomokban, mecsetekben, tornatermekben, és polgári óvóhelyeken is.

web650

Az országban továbbra is nagy a feszültség, mivel 2016-ban még további 20-30 ezer férőhely szükséges majd. Ötezer menedékkérőt már kempingekben vagy üdülőfalukban szállásoltak el, de nyárig ezeket ki kell majd üríteni.

migrants-moving-through-denmark-on-their-way-to-sweden

Svédországban csökkent a migránshullám, mióta novemberben visszaállították a határellenőrzést.

Októberben még hetente 10 ezren jöttek, az elmúlt egy hét során már kevesebb, mint 700 menedékkérőt regisztráltak a hatóságok.

sweden-618817

Forrás: faktor

Hozzászólások

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Németországban bírósági döntés mondta ki, hogy a muszlim lányoknak is kötelező részt venni az iskolai úszásoktatásban.

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók egy rejtélyes náci ládában űrlény koponyákat találtak.

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Egy német-pakisztáni riporter migránsnak adta ki magát, hogy átélhesse mi történik a németországi menekülttáborokban. -írja a Breitbart.

Durván megalázta az eladó a karikagyűrűt vásárló párt

Durván megalázta az eladó a karikagyűrűt vásárló párt

Egy fiatal nő a közösségi oldalon írta meg mennyire megalázta az eladó, mikor párjával gyűrűt akartak venni.

Ételbeadó nyíláson akart szökni a rab – videó

Ételbeadó nyíláson akart szökni a rab – videó

Harminc centis résen próbált kiszökni a rab, akinek mentéséhez tűzoltókat hívtak a rendőrök.

Robbanhat a fagyos autóban felejtett kóla!

Robbanhat a fagyos autóban felejtett kóla!

Időzített bomba ketyeg az autónkba, ha bármilyen szénsavas üdítőitalt benne felejtünk a nagy fagyokban.

Egyre több kétfejű cápára bukkannak!

Egyre több kétfejű cápára bukkannak!

Nem túl nagy rejtély, hogy mi okozza az egyre több élve talált cápát! – a kutatók mindenesetre értetlenkednek a jelenségen

Macskamentés orosz módra egy sírós-nevetős videóban

Macskamentés orosz módra egy sírós-nevetős videóban

Oroszországból érkezett az a nem mindennapi videó, amely kalandos macskamentést mutat be.

Saját életét is megmentette a lelkész, aki veséjét adta egy szinte ismeretlen férfinek

Saját életét is megmentette a lelkész, aki veséjét adta egy szinte ismeretlen férfinek

Egy lelkész és egy férfi véletlenszerű találkozása csodálatos fordulatot hozott mindkettőjük életében.

Egy muszlim étterem ingyen ad ebédet karácsonykor a rászorulóknak

Egy muszlim étterem ingyen ad ebédet karácsonykor a rászorulóknak

Londonban egy török tulajdonú muszlim étterem karácsonykor nem mindennapi módon segít a rászorulóknak.

http://ujhazak.com