Szétverték szegény hitchBot-ot a világutazó stoppoló robotot

A stoppoló robotot kanadai kutatók arra célra hozták létre, hogy segítségével szociológiai kísérleteket hajtsanak végre.


A tudósok arról számoltak be, hogy világszerte nagyon népszerű volt a robot az emberek körében, de hétvégén Philadelphiában úgy megrongálták, hogy már nem lehetett helyre hozni.

1

A robot Amerikában sok embert megörvendeztetett, de pályafutása csak 2 hétig tartott. Tavaly hitchBot 26 nap alatt utazta be Kanadát és még Európa egyes helyeire is eljutott. A robotot úgy tervezték meg, hogy az nem tudott mozogni, így rá volt utalva az emberek segítségére. Emberek felvették az útjukon, majd másoknak átadták. Előfordult az is, hogy egy jól látható helyre tették, hogy az emberek fel tudják venni, hogy továbbszállítsák. Körútjai során eljutott már képregény vásárba és esküvőkre. Hollandiában még portrét is festettek róla. Volt egy hét, amikor 1 hetet egy kemény heavy metal együttessel töltött.

Az USA-ban való útja július 17-én kezdődött, amikor „belépett” Massachusettsbe Marbelheadben. Itt ujját a levegőbe tartva, fején felirattal jelezte a közlekedőknek, hogy San Franciscóba szeretne eljutni. Az Egyesült Államokban töltött 2 hét alatt Bostonban is járt. Egy kis időt az óceánparton is töltött. Egy Red Stox meccsen is szurkolt, de a keleti partra már nem sikerült eljutnia.

Daily Brief - August 6

A hitchBot-ról a kutatók honlapjukon publikáltak egy képet, amelyen azt látjuk, hogy a robot feje, karjai és lábai le vannak szakítva. Egyelőre nem tudni, hogy kik tették az egyébként teljesen ártatlan tárggyal ezt, aki egy ideig emberekhez kötődött.

A tervezők úgy fejlesztették ki ezt a robotot, hogy képes volt az emberekkel egyszerű beszélgetésre. A kutatók a GPS jelek által azt is tudták, hogy hol tartózkodik. Húsz percenként véletlenszerűen készített fotókat környezetéről és utazását is dokumentálta.

3

A szakemberek csak annyit szerettek volna megtudni, hogy az emberek a kedves robottal milyen kapcsolatot teremtenek. Úgy tűnik egy ideig sikeres volt, mert sok jó ember lakik a Földön. A vandál cselekedetre azonban érthetetlen és nincs rá magyarázat.

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com