Szomáliföldi pénzváltók talicskában tolják a pénzt - videó

Szomália területén találjuk Szomáliföldet, amit nemzetközileg nem ismertek el. Függetlenségét 1991. május 17-én kiáltották ki!


A nemzetközi közösség Szomáliföldre, még mindig Szomália részeként tekint. Szomáliföldet a polgárháború teljesen elkerülte, nem úgy, mint Szomáliát, ahol még mindig kegyetlen törzsi háborúk dúlnak.

1

Szomáliföld, mióta kikiáltotta függetlenségét elszakadva Szomáliától, saját pénznemet hozott létre, méghozzá a szomáliföldi shillinget. Továbbá felállította saját katonaságát, rendőrségét és demokratikusan választott elnöke és parlamentje is van. A megélhetés itt az embereknek a nomád mezőgazdaság és állattenyésztés jelenti. Ezzel a tevékenységgel legalább a lakosság fele foglalkozik. Ez az ország jelentős ásványkincsekkel is rendelkezik, az infrastruktúra hiánya miatt azonban meglehetősen korlátozott a bányászat.

2

Szomáliföld lélekszáma 3,5 millió lakos. 1994-ben saját pénznemet vezetett be a fent említett szomáliföldi shillinget. Kezdetben 5,10,50,100 és 500-as bankjegyeket állítottak elő. 2012-ben bocsátották ki a 2011-ben keletkezett 1000 és 5000 shillinges bankókat.

Sokáig az 500 shillinggel fizettek, de aztán jött az elértéktelenedés és így már egyre kellemetlenebb volt fizetni a kisebb címletű bankókkal.

3

A kifizetéseket még talicska váltókkal lehet ugyan lebonyolítani, de ha nagyobb kifizetésekről van szó, akkor mégis csak az amerikai dollárt (USD) használják.

4

5

A pénzváltás Szomáliföldön számunkra nagyon furcsán történik. Ezeket a pénzváltásokat nem szép kihelyezett change butykákban bonyolítják le, hanem a piacon, talicskával kitolva az elértéktelenedett pénzt, hogy azt felválthassák portékára, vagy éppen a dollárra.

6

7

8

Ha valaki erre jár és dollárt szeretne váltani szomáliföldi shillingre, akkor készüljön fel, hogy jó nagy bevásárló szatyrokat tölthet meg, az elértéktelenedett pénzzel.



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com