Szomorú házaspárnak főztek vacsorát a rendőrök

Emberségből ötöst érdemel Andrea, Alessandro, Ernesto és Mikro.roma2Megindító történet látott napvilágot Rómában, ahol a szomszédok azért értesítették a rendőrséget, mert sírást hallottak a 84 éves Jole és a 94 éves Michele otthona felől, ezért azt hitték, hogy talán valami baj történt az idős házaspárral.

A hívásra Alessandro, Ernesto, Mikro és Andrea vonult ki. A négy római rendőr teljes letargiában találta a házaspárt, akik elmesélték, hogy leültek a tévé elé, hogy megnézzék az esti híradót, de abban annyi tragédiáról számoltak be, hogy először Jole könnyei eredtek el. Amikor ezt Michele meglátta, akkor ő is sírva fakadt.

A házaspár hozzátette, hogy hónapok óta nem volt látogatójuk, a mindennapjaikat magányosan élik. Ezt fejelte meg a hírekben látott szörnyűségek felsorolása. A beszámoló után a rendőrök úgy döntöttek, hogy addig nem mennek el, amíg nem segítenek valahogy a házaspárnak.romaAlessandro, Ernesto, Andrea és Mikro végül elhatározta, hogy vacsorát főznek. A menü természetesen az olasz alapkonyha specialitása, a parmezános spagetti volt. Amikor elkészült a fogás, akkor Jole és Michele leült az asztalhoz, ahol fotókat készítettek, majd a rendőrök ezeket feltöltötték a Facebookra, ahol nem meglepő, hogy már több ezren lájkolták és osztották meg a történetet.

A római rendőrség közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban. Ebből kiderült, hogy a négy rendőr számára sokkal nehezebb feladat volt megvigasztalni a két elszomorodott idős embert, mint a bűnügyek megoldása, betörők elfogása.

Amit tettek, abban azonban nem volt semmi emberfeletti teljesítmény, hiszen csak engedélyt kértek, hogy bemehessenek a kamrába, ahol összegyűjtötték az egyszerű vacsora alapanyagait, majd elkészítették a vajas, sajtos tésztát, aminek a titkos összetevője az emberség volt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com