Tizedszer rendezik meg a Jurtanapokat Alsószeliben - videó

Az idén már 10. alkalommal rendezik meg az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivált és Nyári Szabadegyetemet, amely az elmúlt években a legnagyobb felvidéki magyar hagyományőrző fesztivállá nőtte ki magát.

A fesztivált - amely az idén is színes programmal és különleges légkörrel várja a látogatókat - június 27. és 29. között rendezik meg részben új helyszínen, a mátyusföldi Alsószeliben. Ötletadóinak és fő szervezőinek, az Alsószeli Szabadidő Klubnak és az Alsószeli Zele törzsnek elsődleges céljuk a hagyományőrzés, valamint az, hogy a régi korok világát élőben mutassák be a látogatóknak.

3

Puskás Attila, a jurtanapok sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: az elmúlt években tapasztalt folyamatos nézőszám emelkedés alapján az idén is úgy érezték, hogy érdemben nem kell változtatni a fesztivál programjának gerincét alkotó hagyományőrző és kézműves bemutatók, népzenei és néptánc fellépések, illetve különböző előadások arányán, azonban megpróbáltak ráerősíteni a fesztivál családi jellegére. Ez egyebek mellett a kézműves foglalkozások számának növelésében, új látvány és kényelmi elemekben mutatkozik majd meg.

2

"Átalakítottuk, felújítottuk a gyermekudvart, eddig háromszor állítottunk kopjafát, az idén viszont egy életfát készítünk, ennek átadására szombaton kerül sor" - fejtette ki Puskás Attila. Elmondta: a fesztivált önkéntesek szervezik és részben hasonló alapon valósulnak meg a programok is. Az elmúlt években a rendezvény lebonyolításában résztvevő önkéntesek száma folyamatosan nőtt, és egyre több köztük a fiatal. "Számunkra külön öröm, hogy sok a fiatal a szervezőcsapatban, mert ez a jelenség ellentétben áll a fiatalok értékvesztésének trendjével" - hangsúlyozta a szóvivő.

Jurta1

Az idei rendezvény látogatói a hagyományőrző és családi programok mellett könnyűzenei fellépők változatos kínálatával is számolhatnak, az első napon egyebek mellett a Pál Utcai Fiúk koncertje szerepel a műsorban, a fesztivál második napján a Kor-Zár és a Karthago is zenél majd, a jurtanapok harmadik, utolsó napjának programját pedig a Ladánybene 27 koncertje zárja.

Az ingyenes rendezvény részletes programja a www.zele.sk honlapon érhető el.



MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com