Uberes sofőr foglyul ejtette a NAV embereit Budapesten

Az Uberes sofőr pánikba esett, amikor kiderült, hogy vendégei a NAV munkatársai.

Nyilvánvaló, hogy a NAV is vizsgálódik a feketetaxizás felszámolása érdekében. Az ellenőrzéskor a sofőrt megkérték a NAV emberei, hogy zárja le a fuvart, az nem tett eleget a kérésnek.
A sofőrnek a két ember már gyanús volt a célállomásnál, hogy navosok lehetnek.

8535849_98b0de736c8ecaa045c7f747eda9856d_wm

Mikor kiderült a valóság, a sofőr a hatóság embereit kiutasította kocsijából, akik addig nem akartak távozni, míg le nem zárták a jegyzőkönyvet.

A sofőr ezt követően blokkolta az ajtókat, hogy a NAV kollégái ne tudjanak távozni. Innentől kezdve az Uberes fél órán át kocsikáztatta a városban a NAV szakembereit. Amikor megkérdezték tőle, hogy hova viszi őket, akkor a sofőr azt válaszolta, hogy „Jó helyre.” Menet közben a pilóta felvette a kapcsolatot kollégáival és személyleírást adott nekik, a NAV szakembereiről, hogy ezekkel vigyázzanak.

A revizorok is szintén hívták a munkahelyüket, de a férfi közben fél óra elteltével lenyugodott és az adóellenőröket kiengedte autójából.

A sofőr fiatalember azért pánikolt be, mert nem szerette volna, hogy neki is levegyék a rendszámot a hatóságok.

A NAV pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt tett feljelentést az Uber sofőrje ellen.

navlogo

uber-vs-taxi-title-card1

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Botrány: muszlim nő lett a BBC vallási műsorainak szerkesztője

Botrány: muszlim nő lett a BBC vallási műsorainak szerkesztője

A liberális irányvonalú közszolgálati BBC legújabb döntése kiverte a biztosítékot a briteknél.

Nevetőgörcsöt kapott a gazdi, mikor meglátta mi van a kutyája szájában

Nevetőgörcsöt kapott a gazdi, mikor meglátta mi van a kutyája szájában

Brazíliában egy kutya meglehetősen vidám pillanatokat szerzett gazdájának új küllemével.

Furcsa dolgok, amelyeknek gyűjtői bekerültek a Guinness-rekordok Könyvébe

Furcsa dolgok, amelyeknek gyűjtői bekerültek a Guinness-rekordok Könyvébe

Megkövesedett széklet, hátvakaró, de dalekok is szerepelnek a tízes listán.

Nagyon vicces gyászjelentéssel búcsúzott a 91 éves néni

Nagyon vicces gyászjelentéssel búcsúzott a 91 éves néni

Jean Oddi élvezte az életet, ez pedig a nekrológjából is világosan látszik.

Öngyilkosságra buzdítja a tiniket az új közösségi médiás játék

Öngyilkosságra buzdítja a tiniket az új közösségi médiás játék

Senki se hagyja figyelmen kívül, ha bálna-szimbólumokat lát egy tinédzseren!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

Kóbor cicáknak készített létrát a házához egy jószívű török nő

Kóbor cicáknak készített létrát a házához egy jószívű török nő

Egy török fogorvosnő odavan az állatokért és mindent megtesz, hogy segítsen rajtuk.

Megalázónak tartja az afroamerikai nő, hogy fehér felmenői is voltak

Megalázónak tartja az afroamerikai nő, hogy fehér felmenői is voltak

Egy afroamerikai nő szinte sokkot kapott, mikor utánanézett származásának.

Migránsnak és rendőrnek öltöztek a gyerekek egy erdélyi farsangon - videó

Migránsnak és rendőrnek öltöztek a gyerekek egy erdélyi farsangon - videó

Döbbenetes videó készült egy erdélyi iskolai farsangról, amely szomorú is egyben.

Felháborító dolgot művelt a Volán sofőr vezetés közben

Felháborító dolgot művelt a Volán sofőr vezetés közben

Egy utas fotózta le, hogyan veszélyeztette az emberek életét a buszvezető.

http://ujhazak.com