Újfent Nagy-Britannia felett egy tűzlabda húzott el - videó

Június utolsó napja hajnalán Anglia délnyugati fele fölött akkora tűzgömb robogott át, hogy az épületek árnyékot vetettek!


A történetben az érdekesség az, hogy a tunguszkai esemény után pontosan 108 évre rá érkezett.

fireball01jul14-486108

A tűzgömb (tűzlabda) június 30-án érkezett Anglia egére. Tűzlabdaként azt a jelenséget szokták nevezni, amely az átlagnál sokkal, erősebb fénnyel érkezik a Földre. Amennyiben a fényjelenséget ráadásul hangrobbanás is követi, az Bolidának nevezik.

Ilyen tűzgömb érkezett Anglia délnyugati vidéke felé, amelynek zöldes színe és rendkívül erős fénye volt. A fény energia a földi tárgyakra nagy hatással volt, mert azokra erős árnyékot vetett.

tunguska

A devoni obszervatórium a szikladarabot szerencsére lencsevégre kapta, amely szerint elejét veszik, a konspirációgyártók gyártók elméleteit, hogy valamifajta földönkívüli intelligencia van a dolgok hátterében.

f34

A tunguszkai esemény története arról szól, hogy 1908. június 30- án a tudomány jelenlegi álláspontja szerint Szibéria középső része légkörében egy üstökös darab felrobbant, majd az ezzel járó detonáció 30 kilométeres körzetben letarolta az erdőt. A környéken a 65 kilométerre található Vanavara település házainak nyílászáróit is jelentősen megrongálta. A tajgát gyakorlatilag 80 kilométeres körzetben letarolta!

A tunguszkai észlelések szerint a tűzlabda majdnem elérte a Nap fényességét. Az elektromágneses sugárzást pedig 50 kilométeres körzetben lehetett érzékelni. Ezeken a területeken az emberek érzékelték bőrükön a forróságot.

Az akkori jelenség egyes becslések szerint a detonáció ereje a Nagaszakira ledobott atombombától 47-90-szer erősebb volt. A tunguszkai esemény egy millió tonna port vert fel a levegőben.



Forrás: rejtelyekszigete

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com