Vetkőzött és énekelt az állásinterjún a jelentkező

A korábban szexuális célra lányokat közvetítő Mukra Mirza, nem kapta meg az informatikusi munkát.Mukra MirzaMindenhonnan azt halljuk, hogy legyünk egyediek, ha állásinterjúra megyünk, hogy ezzel kitűnjünk a többi jelentkező közül. A szakemberek itt elsősorban arra gondolnak, hogy emeljünk ki valami érdekeset a szakmai sikereink közül. A Közel-Keletről az angliai Crawleybe költöző, arab Mukra Mirza ezt nem így gondolta. A 32 éves férfi hónapok óta állást keresett, és többek között jelentkezett az egyik bankhálózathoz informatikusnak.

Mirza nagyon megörült, amikor végre behívták állásinterjúra. Mint mindenki, úgy ő is lelkesen készült a bemutatkozásra, ám az elég szokatlanra sikerült. Amikor Mirza megérkezett az interjúra, akkor rázendített a Weather Girls - It's Raining Men című dalára.

Az éneklő, és felső ruházatától megszabaduló férfi látványa, sokkolta az felvételiztetőket, akik megköszönték a produkciót, majd később kiküldtek egy elutasító levelet. Az e-mail azonban nem a sablon szöveget tartalmazta.

A vizsgáztatók ugyanis megköszönték a produkciót, ami egyébként tetszett nekik, majd ellátták jó tanácsokkal a férfit. Többek között rámutattak arra, hogy az önéletrajzában a munkatapasztalat részhez inkább ne azt írja, hogy lányokat közvetített a Közel-Keletről szexuális célból. Valamint előbb menjen orvoshoz, és csak aztán jelenjen meg újabb állásinterjún.

Az elutasító levelet megfogalmazó Richard Forrest, a bank személyzeti menedzsere, azt nyilatkozta a Daily Mirror lapnak, hogy élvezték Mirza teljesítményét, de úgy gondolták, hogy az ő személyisége nem tudna beilleszkedni az informatikai szerepbe. Forrest úgy gondolja, hogy Mirza inkább egy üdülőhelyen találhatná meg a helyét.

Mirza nem vette a szívére az elutasítást, bár az orvosi vizsgálatra tett utalás kicsit rosszul érintette, de ő is tisztában van vele, hogy elvetette a sulykot. Az arab férfi továbbra is optimista, mert biztos benne, hogy a legtöbb cég titokban olyan munkaerőt akar, mint ő, és reméli, hogy a hírverés is segít új munkát találnia.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com