Virágzik a fiókás tyúktaréj a Szatmár-Beregi-síkságon

Virágzik a Szatmár-Beregi-síkságon a fiókás tyúktaréj, a gyertyános tölgyesek és a ligeterdők védett növénye, amely Magyarországon csak az Észak-Alföldön honos.

Habarics Béla, a Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegység vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a sárga virágú fiókás tyúktaréj együtt pompázik a tavasz jöttét jelző többi hagymás-gumós növénnyel, így a hóvirággal, az erdei krókusszal, a kárpáti sáfránnyal, a téltemetővel és a csillagvirággal.

BIG_0004020456

A liliomfélék családjába tartozó fiókás tyúktaréj 5-15 centiméter magasra nő, a tövén közös burokban lévő két hagymájából. Sötétzöld tőleveleinek száma kettő, amelyek hosszúak, lándzsaszerűek, félhengeresek, belül üregesek. A sárga színű virágainak száma kettő-négy, s a virág kocsánya kopasz.

A tavaszhozó virágok - bár néhol nagyobb egyedszámban fordulnak elő Szatmár-Beregben - veszélyeztetettek élőhelyükön. Az ártéri erdők korábbi területi csökkenése, a termőhelyi viszonyok átalakulása, valamint az egykor jellemző tömeges gyűjtésük megtizedelték a ritka növényeket.

Habarics Béla hangsúlyozta, hogy az oltalom alatt lévő kikelethírnök virágokat a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai fokozottan védik a Szatmár-Beregi-síkságon. Az érintett területeken rendszeres a jelenlétük, s emellett ismeretterjesztéssel, oktatással is felhívják a kirándulók, a környéken lakók figyelmét a megőrzésükre.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com