YouTube videó alapján egyedül szülte meg gyerekét a nő egy hotelszobában

Elképesztő történetet közölt le az Independent lap a napokban. Egy 22 éves amerikai nő a nyaralása alatt egyedül szülte meg első babáját, úgy hogy YouTube videót használt segítségnek.



Tia Freeman az USA-ból utazott el Németországba nyaralni és elhatározta, hogy egy napot mindenképpen Törökországban tölt. A gépről leszállva azonban furán érezte magát. A 14 órás repülőúton alig evett valamit, így végül vegetáriánusként elfogadta a halas ételt. Azonban evés után furán érezte magát és először azt gondolta, hogy a haltól van. Tia egyébként csak a harmadik trimeszterben jött rá, hogy babát vár, mert addig a teste alig változott valamit.

Tia Törökországban a határellenőrző pontnál lett rosszul és rájött, hogy szülési fájdalmai vannak. Ezért összeszedve minden erejét a reptérről gyorsan a hotelszobájába ment, ahol felment a YouTube-ra, hogy videókat keressen a biztonságos szülésről.



Tia a Twitteren részletesen beszámolt mindenről és leírta, hogy az internet olyan neki, mint a legjobb barátnője, amelyhez bizalommal fordulhat.
Elmondása szerint engedett magának egy kád melegvizet, majd keresett két törülközőt. Az egyikbe beleharapott, a másikat pedig a születendő babának tette ki, hogy majd azzal takarhassa meg. Ekkorra már tolófájásokat érzett, majd olyan erős fájdalmai lettek, mintha felnyitották volna. Érzéstelenítés nélkül Tiának elég keserves volt a szülés, de nem tartott sokáig és a baba néhány nyomás után világra jött a vízben,majd Tia gyorsan kiemelte.



Az újdonsült anyuka megnézte, hogy a baba életben van-e, majd rákeresett a neten, hogyan vághatná el a köldökzsinórt kés nélkül. Végül egy sterilizált cipőfűzőt használt fel a művelethez.

A babát ezután gyorsan lefektette az ágyra és betakarta, majd kitakarította maga után a fürdőszobát, amely szerinte úgy nézett ki, mint egy horrorfilmben. Miután mindent befejezett, teljesen kimerült és aludni ment.



Reggel felébredve rájött, hogy nem utazhat haza egy babával, aki titokban született meg a világ másik országában. Ezért elment a helyi rendőrségre, hogy segítsenek útlevelet szerezni a kicsinek. Ott mesélte el, hogyan szülte meg a babát teljesen egyedül. A hatóságok segítőkészek voltak, de biztonság kedvéért kórházba vitték a babával együtt, hogy minden rendben van-e.



Szerencsére a kis Xavier Ata Freeman és az anyukája is teljesen egészségesek voltak, de az iratokra még két hetet kellett várni.
A légitársaság dolgozói mindenben segítettek a fiatal nőnek, hogy semmiben se szenvedjen hiányt kisfiával ez alatt a két hét alatt.

Tia végül hazamehetett a családjához Nashville-be, ahol már mindenki izgatottan várta őket.



"Nagyon hálás vagyok azért, hogy minden rendben zajlott, és képes voltam egyedül megszülni a kisfiamat. Tudom, sokan nem ilyen szerencsések, de örülök, hogy minden rendben volt" – mondta el a nő a hazatérésekor.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com