Szíria - Washington a szíriai nukleáris objektumok megnyitását követeli

szíriaAz amerikai kormány felszólította Szíriát, hogy tisztázza a múltban folytatott nukleáris programjának célját és tegye a nemzetközi ellenőrök számára hozzáférhetővé annak objektumait - írta pénteki számában a The Washington Post.

Joseph Macmanus amerikai nagykövet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 35 tagú kormányzótanácsának csütörtöki bécsi ülésén azzal vádolta meg az Aszad-kormányt, hogy az akadályozza a hozzáférést három olyan objektumhoz, amely kiszolgáló létesítménye volt az Izrael által 2007-ben lebombázott, akkor még építés alatt álló Deir ez-Zór-i nukleáris reaktornak.
A diplomata szerint a két és fél éve tartó polgárháború nem mentség arra, hogy Damaszkusz nem válaszol a nukleáris programjára vonatkozó kérdésekre. A program nyugati hírszerző szervek szerint katonai célokat szolgált, amit a szíriai kormány cáfol.
"Továbbra is alapvetően fontos, hogy Szíria teljes körűen együttműködjön" - hangoztatta Macmanus.

A washingtoni székhelyű Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet (ISIS) egy frissen közzétett jelentése szerint az észak-koreai segítséggel épült, plutóniumtermelésre szánt Deir ez-Zór-i reaktor kisegítő létesítményeiben még mindig maradhatott urán és néhány más olyan anyag is, amely felkeltheti a terroristák érdeklődését. A tanulmány elismerte, hogy az urán nem fegyvertisztaságú, vagyis ahhoz, hogy azt robbanótöltetekben alkalmazzák, további dúsításra lenne szükség, ugyanakkor arra is rámutat: nem tudni, hogy mi történt a több száz fűtőrúddal.

"Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa nemzetközi ellenőrzés alá helyezi a szíriai vegyifegyver-készleteket, akkor ugyanúgy foglalkoznia kell Szíria be nem jelentett nukleáris eszközeivel is" - szögezi le az ISIS tanulmánya.
Az intézet szakértői szerint ellenőrizhető módon meg kell határozni a be nem jelentett szíriai nukleáris program jellegét, annak eszközeit ártalmatlanná kell tenni, majd leszerelni.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com